~Chapter 2. - Az ismeretlen

Sziasztok! Sajnáljuk, hogy sok késéssel hoztuk a 2. fejezetet. Reméljük, hogy a következőt hamarabb meg lesz. Köszönjük a sok feliratkozót! Nagyon örülünk neki! El se tudjátok hinni, hogy mennyire boldogok voltunk mikor megláttuk! És a megjegyzéseknek is nagyon örültünk! Köszönjük! Ehhez a fejezethez is sok kommentet és feliratkozót várunk!

Méri & Laura.xx

Az előző rész tartalmából: 
Elég szerencsétlenül botorkáltam haza felé, de nem tudott nyugtatni az a gondolat, hogy követnek. Egy férfi jött utánam harminc lépésnyire.

- Hova olyan sietősen cica? - Gyorsított a tempóján a férfi is. A szívem már a torkomban dobogott szaladtam ahogy tudtam, de a sikátor végén beleütköztem egy fiúba.

- Kérlek segíts.

- Hagyd őt békén!

-Mert, ha nem mi lesz?
-Ez. - Mondta a védelmezőm, majd az öklével belevert a férfi arcába. A zaklató meghátrált majd elmenekült.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan. - Igen köszönöm.
- Szóra sem érdemes. - Ki vagy? - Kérdeztem, miközben szemeim végigpásztáztak a testén.

***

- Ki vagy? - Kérdeztem, de ahogy láttam törte a fejét a válaszon.
- Idővel megtudod.
Nem értettem ezt az egészet,hogy értette, hogy "majd megtudod"? Kérdőre akartam volna vonni, de már nem volt ott. Hova tűnhetett ilyen gyorsan? És mégis ki lehetett?

***

Szerencsére már nem kellett sokáig sétálnom, hogy hazaérjek. Bementem anya szobájába, hogy megnézzem mit csinál. Pedig tudtam, hogy most is csak az ágyon fog ülni. De aznap este nem volt ott. Mi történhetett?

Kimentem a konyhába és anya egy tortával fogadott. Mosolygott. Mintha kicserélték volna.

- Veled meg mi történt?

Nem válaszolt. Mosolyogva engem nézett, majd meggyújtotta a tortán lévő gyertyákat.

- Boldog 18. születésnapot kincsem. - Ölelt át. Furcsálltam ezt az egészet. Mitől változott így meg hirtelenjében?

- Anya, mi ütött beléd? - Toltam el magamtól.

- Csak beszéltem ma valakivel, aki észhez térített. Többé nem leszek olyan veled.

- Ja, persze. Csak várjuk ki a végét.

Nem reagált rá, csak sóhajtott. Vágott két szeletet a tortából, majd egyet felém nyújtott.

- Tessék kóstold meg. - Mosolygott rám. Értetlen fejet vágtam, s eltoltam a kezét.

- Nem vagyok éhes. - Válaszoltam bunkón, majd bementem a szobámba. Lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Egy folytában azon az ismeretlen srácon járt az eszem, aki ott volt az utcán és segített nekem. Annyira ismerős volt számomra.

***

Sehogy se tudtam elaludni. Kimentem a konyhába, ahol anya ült és a tortából eszegetett. 

- Bocs. Nem akartam bunkón viselkedni csak... 

- Fárasztó napod volt, tudom. Minden nap elmondtad ezt a dumádat. Attól még, hogy én nem reagáltam, hallottam mit mondtál. 

- Jó, de ezt te nem értheted. Nem csoda, hogy bunkózok veled, hiszen fáradt vagyok, sokáig dolgoztam, mint minden nap! Te meg egész nap itthon ültél a nagy seggeden és nem csináltál semmit! - Szinte már kiabáltam. - Ja, és csak úgy szólok, hogyha most összegyűlik annyi pénz amennyi nekem kell, akkor elmegyek! Elköltözök. És már csak magadra számíthatsz majd akkor. Remélem boldog vagy. Nem csak apát üldözted innen el, hanem engem is! - Felvettem a bőr dzsekim és a bakancsom, majd kirohantam a házból. Egyből rá is gyújtottam. Hát igen, sokat cigizek, de hát ez van. Mindenkinek vannak hibái. Nekem is, méghozzá sok, nagyon sok.  

***

Elkalandozásomat megint megzavarták. Egy srác nekem jött. Sötét volt, fején kapucni volt. 

- Mit képzelsz, hogy csak úgy nekem jössz?! - Förmedtem rá.

- Sajnálom, de ha jót akarsz magadnak akkor inkább gyere velem. - Megfogta a csuklóm és elkezdett maga után húzni. Ellenkeztem, majd megálltam.

- Eressz el! Mit képzelsz mit csinálsz? 

- Éppen megmentelek, megint. - Először nem esett le. Mi az, hogy megint? Várjunk csak!

- Te vagy az a fiú aki megmentett attól a perverz állattól? 

- Igen, én. És ha most is jót akarsz magadnak akkor velem jössz. - Újra elkezdett maga után húzni, most már nem ellenkeztem. 

- De mégis miért futunk? És miért nem árultad el, hogy ki vagy? Aztán meg úgy eltűntél. 

- Majd megtudod. De ne fecsegj, hanem inkább szedd a lábad! 

***

 Pár perccel később a mi házunk előtt voltunk. Ja, mintha a házunkat mondhatnám annak. A tető félig meddig lyukas itt-ott. Az ablakok is be vannak törve néhány helyen. És a graffitikről ne is beszéljünk, tele van velük a ház oldala. 

- Örülsz, hogy hazakísértelek? - Mosolygott rám az ismeretlen srác.

- Honnan tudod, hogy hol lakok? 

- Ugyan már April, majdnem mindent tudok rólad. Anyukád hogy van? Már nincs depresszióban? 

- Ne is említsd meg anyámat! És mégis honnan tudod az igazi nevemet? Már rég megváltoztattam. Ki a franc vagy te, hogy ennyi mindent tudsz rólam? Egy nyomozó vagy? Talán kutakodsz utánam? 

- Nyugi, majd mindent megtudsz idővel, de egyenlőre még nem mondhatom el. Sajnálom.

- Istenem, mondd már el! Mi a szarért nem tudsz kinyögni pár szót?! - Csak egy pillanatra vetettem más felé a tekintetemet, mire visszanéztem, újból eltűnt.

- Mi a szar? Talán egy varázsló? - Nevetek halkan. - Hihetetlen. - Megráztam a fejem és visszamentem a házba. 

~Chapter 1. - Visszaemlékezés

   Sziasztok! Hát itt is lenne az 1. fejezet. Tudjuk, sokat késtünk, de nyár van. Nem volt sok időnk a gépnél ülni. Remélem azért sok visszajelzést kapunk és tetszeni fog! A 2. fejezet 2 megjegyzéstől lesz olvasható! Iratkozzatok fel minél többen és hagyjatok magatok után komikat is!  

Méri & Laura.xx

- Ro öt perc és kezdesz! -Kiabált a főnököm az öltöző függönyön keresztül.
- Már is megyek! - Gyorsan felvettem egy szexi miniruhát és egy tűsarkút, majd a többi munkatársamhoz mentem.
- Te vagy a legjobb lányom a táncosok közül, mégis te késel a legtöbbet. - Jött oda a főnököm, James.
- De a show-t sosem késem le igaz? - Pont hogy, de most menj, mert nemsokára te jössz.
Megforgattam a szemem, majd kimentem és a rúdhoz sétáltam. A zene elindult és már ösztönösen a rúdhoz álltam, s könnyedén mozogtam rajta. A férfiak a nézőtérben nyál csorgatva nézték az előadást és várták mikor kerülnek le rólunk a ruhadarabok. Otthonosan mozogtam a rúdon, s tánc közben elmerültem a gondolataimban.

***

- Boldog tizennegyedik szülinapot kincsem. - Anya egy nagy puszit nyomott az arcomra. - Fújd el a gyertyákat.
- Apa megint dolgozik? - Kérdeztem csalódottan. - Igen, de, ha haza jön akkor majd ő is felköszönt. - Próbált vigasztalni, de a hangjából mégis aggodalom sugárzott.
Lehunytam két szemem, majd egy mély levegőt vettem, s elfújtam a gyertyákat. Anyám átnyújtotta az ajándékom, én széles mosollyal estem neki a nagy doboznak. Rögtön felcsillant a szemem mikor kinyitottam a dobozt, mert megkaptam azt amit szerettem volna. Odarohantam anyuhoz, s amilyen erősen csak tudtam megöleltem. Kacagás, s boldogság járta át a szobát, igen boldogok voltunk míg meg nem csörrent a telefon. Nem nagyon hallottam, hogy miről beszélnek, csak annyit hallottam, hogy anya sír, és könyörög. Lecsapta a telefon, s a konyhába sietett. Elővett egy üveg vodkát, majd elkezdte inni. Ekkor tudtam, hogy valami megváltozott.

***

Ábrándozásomat egy férfi kíváncsi keze zavarta meg.

- Hé, mit képzel, hogy csak úgy fogdos engem tánc közben?! - Förmedtem rá. Arrébb löktem, majd leszálltam a színpadról és a pulthoz mentem. - Egy mojitót lökj ide. - Szóltam lazán a pultosnak. Miközben vártam, egyfolytában csak visszatértek bennem az "emlékek".
- Most nem vagy jó passzban. Mi történt kislány? - Zavart meg Dave.
- Semmi, semmi. Csak nincs jó napom. Tudod, ma van a szülinapom, s a régi dolgok. - Értem. Hát akkor erre a körre a vendégem vagy. Boldog szülinapot kislány. - Köszi Dave. - Rámosolyogtam, majd meghúztam az italom.

***

Kicsit részegen indultam hazafelé. Teljesen ki voltam. A szülinapom megszokottan telt. A bárban dolgozok hajnalokig, majd mire hazaérek anyám depressziósan ül az ágyban, mozdulatlanul. Ijesztő látvány, de ő tehet mindenről. Mióta apa elment egyfolytában csak én dolgozok, Ő meg csak itthon ül, minden nap, minden órában, minden percben. Mozdulatlanul. Mintha már meghalt volna, de a szíve még dobog, s a levegőket is lassan, aprónként veszi. Az állkapcsom megfeszült, ahogy anyára gondoltam. Utáltam mindig Így látni, ahogy tehetetlenül ül. Nem tudom felfogni miért adta fel ennyire könnyen?! Miért kellet apa távozása után depresszióba esnie?! Egy csomó férfi van még a világon. Ki tudja, lehet, hogy ők még jobbak lennének, mint amilyen apa volt. Furcsa, mert mielőtt én megszülettem volna apám már akkor megcsalta anyát. Sőt két évvel a születésem előtt egy másik nőtől született egy fia is, de csak ennyit tudok a részletekről, mert anyám nem hajlandó többet elárulni.

***

Elég szerencsétlenül botorkáltam haza felé, de nem tudott nyugtatni az a gondolat, hogy követnek. Egy férfi jött utánam harminc lépésnyire. Nem tudtam eldönteni, hogy követ vagy csak haza felé megy. Hogy kiderítsem ezért kitérőket tettem, e a férfi követett. Már biztos voltam benne, hogy nem haza felé veszi az irányt ezért betértem egy sötét sikátorba, s ott gyorsítottam a lépteimet, hogy lerázzam.

- Hova olyan sietősen cica? - Gyorsított a tempóján a férfi is. A szívem már a torkomban dobogott szaladtam ahogy tudtam, de a sikátor végén beleütköztem egy fiúba.

- Kérlek segíts. - Kérleltem, s hamar leesett neki mire gondolok. Felsegített a földröl, majd védelmezően elém állt.

- Hagyd őt békén!

-Mert, ha nem mi lesz? - Incselkedés hallatszott a hangján.

-Ez. - Mondta a védelmezőm, majd az öklével belevert a férfi arcába. A zaklató meghátrált majd elmenekült, ettől megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan. - Igen köszönöm. - Hálálkodtam. - Szóra sem érdemes. - Ki vagy? - Kérdeztem, miközben szemeim végigpásztáztak a testén.