Sziasztok! Egy egy One Direction fanfiction, aminek a főszereplői: Harry Styles, Liam Payne, Rosie Depth (April), Zayn Malik, Louis Tomlinson, és Niall Horan.
Reméljük tetszeni fog nektek és sokan olvassátok majd!
*FIGYELEM! A blog trágár szavakat és +18-as részeket is tartalmaz!*
Méri & Laura.xo

2014. május 18., vasárnap

~Chapter 6. - +18-as rész!

FIGYELEM!
Ez a rész +18as részt és trágár szavakat tartalmaz! 


Sziasztok!
Mérivel úgy döntöttünk, hogy indítunk egy szavazást. A kérdés, hogy milyen hamar legyenek új részek. Szóval szavazzatok, hogy milyen gyorsan szeretnétek új részeket!
Reméljük, hogy tetszeni fog nektek ez a rész és hogy sok kommentet, feliratkozót kapunk!
Méri&Laura.xoxo



Az előző rész tartalmából: 
Napokig a szobámban kuksoltam. Liam mindig hozott fel nekem ennivalót és innivalót. Sokszor alig nyúltam hozzá, de valamikor mindent megettem ami a tányéron volt. Aggódott értem, de megnyugtattam, hogy én csak egyszerűen ilyen vagyok, szükségem van az egyedüllétre. Hirtelen Louis jött be a szobámba. 
- Itt egyedül csak Liam képes kopogni?! - nézek rá mérgesen.
- Bocs, csak gondoltam szólok, hogy ma este bulit rendezünk. Vagyis inkább úgy mondom hogy másfél óra és itt lesznek a vendégek. Szóval én a helyedben elkezdenék készülődni. - mosolygott rám, majd kiment. Ez az! Egy buli! Ezzel legalább elfelejthetem a történteket, legalábbis egy kis időre biztosan. (...)
Csengettek és megérkeztek az első vendégek. Percről perce több ember jött be a házba. A zene hangosan szólt, és ahogy körülnéztem mindenkinek pia volt a kezében. Nem maradhatok ki a jó buliból, megfogtam egy üveget és beleittam. (...)
Az egyik srác megfogta a kezem, majd a fülembe súgott valamit. Először nem értettem mit akar, de végül rájöttem. Kimentünk az emeleti erkélyre és egy kis asztal köré ültünk. A fiú előkapott egy zacskó fehér port. (...)
Ekkor kilépett a tuskó fiú és erősen maga mögé rántott. 
- Azt a szart most eltakarítod onnan, utána meg takarodhatsz is el innen! Még egyszer meg ne lássalak itt te seggfej! - kiabált az egyik srácra, akit minden bizonnyal ismert.
- Engedj el, ez fáj! - próbáltam kiszabadítani magam erős szorításából.
- Eszednél vagy?! - förmedt rám. Szemei sötétek voltak és látszott bennük a düh
.- Szerinted Liam örülne, ha megtudná, hogy a drágalátos hugicája drogozik?
- És mégis hogyan akadályoznád meg, hogy ne menjek vissza a buliba? - vált gúnyossá a hangom.
- Így. - egy gyors mozdulattal felkapott a vállára, majd egy szoba felé vitt. Az ajtót kulcsra zárta, s egy magas polcra tette, hogy véletlenül se érjem el.

***

- Te megőrültél?! - kiabáltam rá. - Azt se tudom, hogy kivagy és csak úgy bezársz minket egy szobába?!
- Lenyugodnál? Miért vagy mindig ennyire feszült? - tehát akkor nem tud az én sztorimról, szerencsére. Remélem a többiek se tudják. 
- Jézusom, és mi van ha meg akarsz erőszakolni és azért zártál be? - néztem rá hülye fejet vágva. 
- Ne aggódj, van barátnőm és különben is.. - nem fejezte be.
- Különben is? 
- Egyáltalán nem jössz be, és semmi pénzért se feküdnék le veled. - mondta ki lazán. Tátott szájjal néztem rá, szemeim kikerekedtek. Ez fájt. Ő tényleg egy bunkó, paraszt srác, aki minden bizonnyal nem törődik mások érzéseivel. Na jó, én se foglalkozok azzal, de ha fiú lennék nem mondanék magamnak ilyet.
- Csak hogy tudd, én sem feküdnék le veled a világ összes kincséért sem. - vágtam vissza.
- Jól van, legalább akkor mindketten egyetértünk ebben.
- Úgy bizony. - néztem rá, majd a szobában lévő székre ültem. Már elég régóta voltunk abban a szobában, csak a zenét lehetett behallani. Kopogott valaki.
- Ro, bent vagy? - hallottam Liam hangját.
- Igen, itt vagyok. Ez az idióta bezárt minket és most nem engedi, hogy bulizzak. - néztem Harryre.
- Miért? - elgondolkodtam. Nem mondhattam azt, hogy azért mert drogozni akartam.
- Nem tudom. Csak, egyszerűen bezárt. Nem normális.
- Harry, engedd ki őt! - kiabált be Liam.
- Akkor sem úszod meg. - morogta a fülembe, majd kinyitotta az ajtót.
- Harry, miért zártad be? - faggatózott Liam.
- Azért, mert a drágalátos húgod..
- Hogy ne igyam le magam, mert az előbb majdnem rókáztam. - vágtam a szavába.
- Tényleg? - nézett kérdő tekintettel.
- Igen, most jutott eszembe, hogy megkértem rá.
- Oh, akkor mindent értek. - mosolygott kedvesen. - Nem akarsz lejönni?
- Nem. Jó itt nekem, legalább nem kell takarítani utánam. - próbáltam kedvességet vinni a hangszínembe.
- Hát jó. Harry azért türtőztesd magad, jó? - nézett szigorúan a göndör srácra.
- Nyugi, nem esik bántódása. - kacsintott, majd visszazárta az ajtót.

***

 Elég sokáig voltunk bent. Mindketten szótlanok voltunk. Harry néha a kezét birizgálta, valamikor pedig a telefonját babrálta. Sokáig néztem őt, ami nekem egyáltalán nem tűnt fel, csak akkor, amikor felvont szemöldökkel rám nézett.
- Mi az? Miért nézel ennyire?
- Mi? Ja, öhm. Semmiért. Csak. - dadogtam, mire felnevetett. Összeráncoltam a homlokom és inkább az ablakon kezdtem kifelé bámulni. Néztem ahogy sokan kint szórakoznak én meg itt unatkozok ebben a kis szobában. Újra Harryre néztem, mikor a kezével, a zene ritmusára dobolni kezdett a combján. Rám pillantott és elmosolyodott, de én nem viszonoztam azt. Már vagy 4 órája lehettünk bent. A hasam korogni kezdett, amit Harry meghallott.
- Hozok fel kaját. - állt fel, majd elővette a kulcsot és kiment, de rám zárta az ajtót. Még mindig nem értettem, hogy miért volt neki olyan fontos hogy ne drogozzak. Elmerengtem gondolataimban és fel se tűnt, hogy közben visszaért egy tálca kajával és egy üveg narancslével. Letette az íróasztalra, ő pedig visszaült a székére.
- Te nem kérsz? - néztem rá mielőtt elkezdtem volna elfogyasztani az ételt.
- Nem. Nem vagyok éhes. Neked hoztam.
- Köszönöm. - lassan megettem a tányéron lévő kaját és ittam a narancsléből is egy kicsit. A bőröm perzselt és ez az érzés számomra ismeretlen volt. Éreztem magamon a pillantását, de nem néztem oda. Nem mertem.
- Ro. - szólított meg.
- I-igen? - dadogtam
- Nem akarsz lefeküdni?
- Hogy mi? - szemeim kikerekedtek, azt hittem azt az utolsó korty narancslét is kiköpöm.
- Tudod, aludni. - zavartan tekintett felém.
- Oh, hát ami azt illeti, nem vagyok még álmos. Miért? - nyögtem ki.
- Mert nincs kedvem egész este bébicsőszt játszani. - mondta közönyös hangon.
- Csak hogy tudd, nem kell rám vigyázni! Engedj ki, a szobámba akarok menni!
- Mit akarsz te ott? - egyik szemöldökét felvonta.
- Szerinted? Aludni, mert.. - már a szavakat sem találtam, annyira felment bennem a pumpa.
- Mert? Hiszen az előbb még azt mondtad nem vagy álmos.
- Csak mert. Most pedig engedj ki! - parancsoltam rá, mint egy kiskirálynő.
- Tessék. - odadobta nekem a kulcsot.
- Bunkó. - kivágtam az ajtót, majd egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Nem tudtam, hogy most őt vagy magamat átkozzam. Ügyes vagy Ro, most jól beégetted magad. Aj, Istenem. Mégis mi a francért vagyok én itt? Semmi keresni valóm ebben a házban, ezekkel a fiúkkal. Egy fél óra elteltével lementem, hogy igyak valamit amikor megláttam Harryt. Éppen egy üveg whiskyt tartott a kezében és bele-belekortyolt. Furcsálltam, én azt hittem hogy nem iszik. Eléggé sokáig őt néztem és ez neki is feltűnt. Mikor engem figyelt, úgy döntöttem hogy inkább felmegyek a szobámba és lefekszek aludni, mintha ez az este meg se történt volna.
Éppen a cuccokat pakoltam le az ágyról amikor ajtó nyitódásra  lettem figyelmes. Arra gondoltam biztos Liam, hogy ellenőrizze jól vagyok-e.
- Ne aggódj Liam, már éppen aludni készültem, és te is látod hogy jól vagyok. - nem reagált, csak hallottam ahogy becsukja az ajtót. Gondoltam kiment, de mikor megfordultam Harryvel találtam szembe magam.
- Csak nem unatkoztál nélkülem? - kérdeztem gúnyosan, de választ nem kaptam. - Harry? - szemei olyan sötétek voltak, mintha nem is ő lett volna. Ahogy elkezdett közeledni felém olyan furcsa érzésem lett. Talán a félelem. Mikor már előttem állt, érzetem a lélegzetét a bőrömön, amitől megremegtem.
- Imádom, hogy ezt váltom ki belőled. - morogta közel a fülemhez. A hideg is kirázott mély, rekedtes hangjától. Fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Toljam el magamtól? Vagy hagyjam hogy ő tegyen valamit?
- M-menj a francba. - dadogtam, majd óvatosan megpróbáltam ellökni magamtól. Bűzlött a piától. Erősen megragadta a csuklóimat és megfordított. Hátamat mellkasához húzta és közel hajolt a fülemhez megint.
- Ugyan már Ro, tudom hogy akarod. - suttogta és már megint kirázott a hideg.
- Harry ne! - ellenkeztem.
- És ha én megteszem? - incselkedett.
- A-akkor s-sikítok! - próbáltam kirántani magam a szorításból, de ő csak erősebben szorított. - Harry ez fáj! - sziszegtem.
- Elengedem, ha nem fogsz sikítani. - erre még erősebben rám szorított.
- Í-ígérem, csak engedj el. - a kérlelésem átfordult kétségbe esett kijelentésbe. Féltem Harrytől, eddig nem bánt így velem. Igaz, húztuk egymás agyát, meg beszólogattunk a másiknak, de ez más volt. Ijesztőnek találtam ahogy viselkedett. Megfogta a ruhámat és gyengéden lehúzta rólam. Azt hittem még se leszek vele veszélyben, de ekkor durván az ágyra lökött.
- Azért a ruháért mégiscsak sokat fizettünk. - gúnyos nevetés tört ki belőle. Levette magáról a pólóját, szemeim végigpásztáztak a testét. Tudtam, hogy a karja tele van tetkókkal, de azt nem gondoltam, hogy a többi testrészén is vannak. Tökéletesen nézett ki, és még ki is volt gyúrva, ami még inkább bejött nekem. Pólón keresztül is látszódott, hogy izmos, de így még jobban. Felém hajolt. A szemeiből elveszett az a világos zöld árnyalat. Most olyan sötétek és semmit mondóak voltak, ami egyenesen a frászt hozta rám.
- Miért csinálod ezt? - törtem meg a csendet, de nem kaptam választ. Lassan elkezdte a nyakamat csókolni. Először lágyan csinálta majd szinte már harapdálta. Nem volt kellemes érzés, sőt eléggé fájt is. Nem tudom igazából miért nem állítottam le. Talán, mert teljesen leblokkoltam a történtek miatt, vagy mert hajtott a kíváncsiság. A kezei ahogy melleim felé vándoroltak, számomra olyan más volt. Sok ember fogdosott már, de ez teljesen letaglózott. Óvatosan alám nyúlt és egy gyors mozdulattal kikapcsolta a melltartómat. A melleim lejjebb ereszkedtek s rálátást nyert a természetes alakjára. Egyáltalán nem voltak nagyok, de ez látszólag nem érdekelte őt. Ajkai nyakamról a melleimre vándoroltak és vadul kezdte azokat csókolgatni. Egy halk nyöszörgést váltott ki belőlem, mire elmosolyodott és folytatta a dolgát. A remegést furcsa bizsergés váltotta fel, ami tetszett, mert még nem éreztem ilyet. Ekkor rájöttem, hogy csak a puszta kíváncsiság fűt, ezért beszálltam a mocskos kis játékába. A kezemet lassan nadrágjához vezettem, majd kicsatoltam az övét. Ahogy láttam ez tetszett neki, mert elmosolyodott, ami inkább visszataszító vicsorgásnak tűnt. Mellkasára vezettem a kezem és megnyomtam, jelezve ezzel arra, hogy egy kicsit egyenesedjen ki. Felültem és lehúztam a fekete farmert róla. Felvontam a szemöldököm amikor szembesültem dudorodó férfiasságával.
- Csak ekkora? - húztam az agyát és láthatólag levágta, hogy mi a célom.
- Ha ilyen nagy a szád akkor vedd le rólam az alsót. - megfogta a kezeimet és a fekete Calvin Klein boxerjának a szélébe akasztotta két ujjam. Kis gondolkozás után lassan lejjebb csúsztattam.  Boxer nélkül hatalmas nagy volt. A hasát csapdosta, ahogy felágaskodott. Tágra nyíltak a szemeim és pár másodpercig csak hatalmas méretét néztem. Mire észbe kaptam újra az ágyon feküdtem és Harry ismét felém hajolt.
- Kezdő vagy ebben vagy még sosem láttál ekkora faszt? - mosolyodott el kicsit gúnyosan. - Miért nem beszélsz cica? Vagy csak nem találod a szavakat? Nyugodtan káromkodj, attól csak jobban begerjedek. - incselkedő hangjától teljesen letaglóztam. Igaza volt, nem találtam a szavakat. De miért váltja ki ezt belőlem? Megint csak gondolkozok ahelyett, hogy élvezetessé tenném az éppen aktuális dolgot. Az alhasamat csókolgatta, majd lejjebb haladt és a combom belsejét látta el puszikkal. Egyik kezét közben a bugyimhoz vezette, s a vékony anyagon keresztül simogatni kezdett. Megint elfogott az a bizsergető érzés. Ekkor előtört belőlem a kétely és a kezemet Harry kezére vezettem s elhúztam onnan.
- Na mi van csak nem berezeltél? - incselkedett velem.
- H-Hary, ami azt illeti én.. - az idegességtől nem tudtam megfogalmazni azt amit akartam.
- Te..? - értetlen fejet vágott és várta mikor nyögöm ki azt amit akarok, mert már folytatni akarta.
- Chlamydias vagyok. - nyögtem ki az elsőre eszembe jutó nemi betegséget.
- Akkor majd használunk óvszert. - egyik kezét visszavezette combjaim közé, de én újra elhúztam onnan. - Mi van már? - türelmetlenkedett.
- Hazudtam. Nincs semmilyen betegségem, de ez így nem jó. Félek, mert még.. - nem fejeztem be a mondatot.
- Ro, ugye nem? - teljesen ledöbbent a mondatom hallatán.
- Még nem voltam együtt úgy férfival. - a szemeimet lesütöttem, majd elfordítottam a fejemet, hogy véletlenül se kelljen Harryre néznem.
- És ha most bevezetnélek ebbe a világba? - a hangja sokkal lágyabbnak tűnt.
- Nem is tudom. - bizonytalan voltam.
- Hidd el élvezni fogod. - mondta játékosan és közben egy huncut mosolyt villantott. Testemet csókolgatta miközben én azon agyaltam, hogy lefeküdjek-e vele vagy sem.
- Nem. - szólaltam meg pár perc múlva. Harry nem értette mire mondtam ezt. - Nem veheted el a szüzességem. Nem fogok lefeküdni veled. - néztem rá komoly arccal, amire ő felnevetett. Felvontam az egyik szemöldököm.
- Ha nem hát nem. De attól még megujjazhatlak, nem? - mosolygott megint és már tudtam, hogy nem lesz gyengéd. Nem válaszoltam. Ha nem-et mondtam volna, akkor is megtenné, szóval felesleges lett volna ellenkeznem. Mutató ujjait beleakasztotta a fekete csipkés bugyimba, majd elkezdte a bokám felé húzni. A testem égett, és ez az érzés ismeretlen volt még számomra. Harry az egyik mutatóujját felém nyújtotta.
- Szopd. - utasított amit én meg is tettem. - Elég lesz. - a hangja semmit mondó volt, s kihúzta ujját a számból. Lassan bevezette majd ki-be jártatta bennem és tempója egyre gyorsabb lett. Apróbb sóhajok csúsztak ki a számból, majd mikor csatlakoztatta még egy ujját, nyögésekké alakultak át. Kivette az ujjait és felém fordult.
- Megkóstolod? - mocskosul vigyorgott.
- Kösz nem, inkább kihagyom. - egyszerűen undorítónak találtam ezt az egészet.
- Te tudod. - ekkor a szájába vette amitől elkerekedtek a szemeim. - Nagyon finom vagy, ugye tudod? - közben újra belém helyezte az ujjait csak most már hármat. Egyszerűen elképedtem azon amit tett, de a gondolataim hamar elszálltak amikor az extázis átjárta az egész testem. Hüvelyk ujjával elkezdett a csiklómnál körözni. Hamar váltott a tempón, egyre erősebben és gyorsabban körzött. Alig tudtam visszafojtani a hangomat, inkább az alsó ajkamba haraptam. Már a vér ízét éreztem és a szemeim könnybe lábadtak. Ez az érzés már túl sok volt, nem bírtam. Azt hittem ott helyben sírom el magam amikor Harry lassítani kezdett, majd kihúzta az ujjait.
- Elmentél. - jelentette ki, majd közelebb hajolt hozzám, hogy csókot nyomjon az ajkaimra, de én elhúzódtam. - Mi a baj? - értetlen fejet vágott.
- Soha többé nem akarom ezt! Ne érj hozzám soha többé! - jelentettem ki remegő hangon a könnyeimmel küszködve. Gyorsan magamra kaptam a bugyimat és a melltartómat. Éppen a ruhámért nyúltam amikor Harry visszarántott az ágyra.
- Miért nem élvezted? - a hangja aggódó volt, de a semmit mondás még mindig benne volt.
- Engedj el! - parancsoltam rá. Ekkor a szoba ajtaja nyílni kezdett és Liammel találtuk szembe magunkat.





2014. április 25., péntek

~Chapter 5. - Kezdődik a buli

Sziasztok! El se hisszük! Egyik napról a másikra 23 feliratkozónk lett! KÖSZÖNJÜK! Ez nagyon sokat jelent nekünk! :)
Reméljük tetszeni fog ez a rész és várjuk a véleményeteket! :)
Méri & Laura.xox




Másnap reggel korán felkeltem. Magamhoz fogtam egy törölközőt - amit gondolom Liam tett az ágyam szélére mielőtt én felkeltem volna - és egy egyszerű cica nacit, ujjatlan felsővel. A fürdő felé vettem az irányt és most bekopogtam, nehogy előforduljon az ami tegnap is. Gyorsan letusoltam, fogat mostam és felfogtam a hajamat egy copfba. Tettem magamra egy kis szempilla spirált, majd lementem a konyhába. Mindenki lent volt kivéve azt a fiút akivel összefutottam a fürdőben. Szótlan voltam, helyet foglaltam Louis és a szőke hajú srác mellett és vettem egy szelet pirítóst. Miután elfogyasztottam a reggelit, segítettem elpakolni.
- Ma a srácokkal elmegyünk bowlingozni. Van kedved velünk jönni? - vetette fel az ötletet a tesóm. Na jó, ezt  furcsa kimondani. Inkább maradjunk a Liamnél. De mégis mit gondol ez? Nem fogok csak úgy elmenni velük. Már az is nagy dolog, hogy eljöttem hozzájuk. Nem. Ma este nem mehetek el. Meg kell találnom az anyámat.
- Bocs, más programom van. - vágtam rá reflexből.
- Hogy rázd a popsid a szexuálisan kiéhezett idegen bácsikáknak? - tette fel gúnyosan a kérdést a fekete hajú srác, akit azt hiszem Zaynnek hívnak. Már éppen vissza akartam szólni neki amikor Liam a kezembe nyomott egy levelet.
Ez állt benne: 
"Hiába való a küzdelmed
Ne hidd, hogy
 az életnek szándéka van Veled
Mindig tudd, hogy
 Egyedül vagy
Hogy nem számíthatsz senkire, és
A szeretet is csak egy nagy átverés
Senki nem lesz büszke Rád, és
Hazugság, hogy
Érdemes élni
És soha nem lehetsz igazán boldog
Majd cserbenhagynak a barátaid
Becsaptak, amikor azt mondták, hogy
Minden fájdalom elmúlik egyszer
Vigasztaljon a tudat, hogy
Milliónyi ember a Földön
A sok szenvedés ellenére
Ugyan ebben hisz
A rosszat jóra változtatni
Nem tudod
Ne hidd, hogy 
A sorsot megfordítani 
A te feladatod"

Egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. Képtelen voltam felfogni ezt a szöveget.
- Hol szerezted? - néztem Liamre. 
- A házatokban volt, gondolom anyukád hagyta ott. - nem reagáltam semmit, csak döbbenten álltam egy helyben. Majd pár perccel elteltével csak megráztam a fejem és felmentem a szobámba. Az ágyamra feküdtem és a plafont bámulva gondolkoztam. Az agyam kattogott és milliónyi kérdés volt bennem. Miért írta ezt? Hová tűnt? Liam miért volt nálunk? Miért nem hagyta, hogy megtaláljam a levelet? Miért hozta el? Miért akar segíteni? Persze mind megválaszolatlan és most úgy érzem az is marad. Nem bírtam leállni, egyfolytában csak törtem a fejem. Felültem és a levelet beletettem a táskámba, hogy véletlenül se olvassa el valaki. Vagy talán már a haverjai tudnak erről az egészről? Képes lennék kinézni belőle, hogy elmondta nekik. De vajon megtette? Ahj, miért gondolkozok ennyit? Ki kéne kapcsolni az agyamat egy kicsit.

***

Több órán át keresztül voltam a szobámban. Igazából fel se tűnt a sok gondolat miatt. Újra az ágyon feküdtem és a plafont néztem. Csend volt. Csak a madarak halk, kellemes csiripelését lehetett hallani, amik nem voltak messze a szobám ablakától. Hirtelen az ajtó nyikorgására lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és megláttam, hogy az ajtóm nyitva áll. Azt az ismerős test formát látom magam előtt. A göndör srác, a fürdőszobából. 
- Nem tudnál kopogni?! - förmedtem rá.
- Bocs csipkerózsika, de gondoltam megéheztél, ezért hoztam egy kis harapnivalót. - ekkor megláttam a kezében egy tányért, rajta két szendviccsel és egy pohár narancslével. 
- Kösz, de nem vagyok éhes. - igazából nem mondtam igazat, mert nagyon is éheztem, de nem akartam bevallani. 
- Biztos? - oda jött és az ágy szélére ült. 
- Biztos. - bólintottam, de a szendvicsek látványától a hasam hangos korgásba kezdett.
- Azt hiszem még is kéred. - egy mosolyt villantott felém, majd az ölembe tette a tányért. Miért lett hirtelen ilyen..törődékeny? Tegnap este egyáltalán nem ilyen volt. 
Amikor beleharaptam, hirtelen furcsa érzés tört rám. Aztán rájöttem. A szendvics.
- Mi van benne..? - már éreztem, hogy nehezebben lélegzem.
- Vaj, sonka, paradicsom, majonéz. Miért? - nézett rám értetlenül.
- Csessze meg.. - gyorsan az ölébe dobtam a tányért és a fürdőbe siettem. Ezt nem hiszem el! Majonézt etet velem, mikor allergiás vagyok rá?! Szerencsére mindig van nálam gyógyszer, ezért hamar rendbe jöttem. Kicsit dühös voltam rá, de végül rájöttem, hogy nem tudhatta. Kijöttem a fürdőből, ő ott állt és tekintete aggódást sugárzott. 
- Mi történt?
- Allergiás vagyok a majonézre. - egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra.
- Sajnálom én... - a hír hallatára, mintha kicsit lesápadt volna.
- Nem tudhattad. - vágtam a szavába. - De azt hiszem most lemegyek és csinálok egy szendvicset magamnak, majonéz nélkül. - mosolyogtam
- Rendben. - olyan furcsán nézett rám, majd a szobája felé indult. Nem nagyon hallottam mit mond, de mintha fejét ütötte volna a kezével és közben halkan magában motyogott volna. 
Nagyon furcsálltam a helyzetet. Tessék. Még egy hülye gondolat amin agyalhatok. Tegnap bunkózott velem, most meg szendvicset hoz? 

***

Csináltam magamnak két szendvicset, majd helyet foglaltam az asztalnál és megettem a kaját. Nagyin jól esett, hogy volt valami étel a gyomromban a reggeli óta. A faliórára pillantottam ami éppen akkor ütött 7 órát. Este hét óra lenne? Ennyire elment az idő? És a többiek? Itt hagytak volna csak úgy szó nélkül ezzel a furcsa fiúval? Gondoltam felkiabálok neki, hogy ő miért nem ment el a többiekkel, de rájöttem, hogy nem tudom a nevét. Úgy döntöttem, hogy felmegyek inkább a szobájához. Nagy levegőt vettem és bekopogtam.
- Te hogy-hogy nem mentél a többiekkel?
- Miért érdekel az téged?! - lökte a szavakat ridegen, mintha az előző srác a szobámban nem is ő lett volna.
- Én csak kérdeztem, nem kéne ilyen flegma köcsögnek lenned.. - háborodtam fel.
- Akkor nem rád tartozik. Kimennél? - a hangja meglágyult, de a szarkazmust nagyon is nyomatékosította.
- Tuskó! - sarkon fordultam, majd bevágtam a szobám ajtaját a hátam mögött. 
Most már végképp összezavarodtam. Mi történt az előző sráccal? Sokkal kedvesebb volt előtte, mint most. Elég furcsán kezdődnek itt a napjaim.
Kinyitottam a szobám ablakát és a mellette lévő íróasztalnál leültem. Elővettem a levelet és azt bámultam. Észre se vettem, hogy közben könnyeim végig folytak az arcomon. Gyorsan letöröltem őket és vettem egy nagyobb, mély lélegzetet.

***

Napokig a szobámban kuksoltam. Liam mindig hozott fel nekem ennivalót és innivalót. Sokszor alig nyúltam hozzá, de valamikor mindent megettem ami a tányéron volt. Aggódott értem, de megnyugtattam, hogy én csak egyszerűen ilyen vagyok, szükségem van az egyedüllétre. Hirtelen Louis jött be a szobámba. 
- Itt egyedül csak Liam képes kopogni?! - nézek rá mérgesen.
- Bocs, csak gondoltam szólok, hogy ma este bulit rendezünk. Vagyis inkább úgy mondom hogy másfél óra és itt lesznek a vendégek. Szóval én a helyedben elkezdenék készülődni. - mosolygott rám, majd kiment. Ez az! Egy buli! Ezzel legalább elfelejthetem a történteket, legalábbis egy kis időre biztosan. Észre se vettem, hogy Louis egy nagyobb dobozt hagyott az ágyamon. Kinyitottam és egy fekete selyemruha volt benne. Felvettem és választottam hozzá egy magassarkút. A fürdőbe mentem és begöndörítettem a hajamat, majd kisminkeltem magam. És még maradt negyed órám. Szuper! Lementem a többiekhez, persze a bunkó srác nem volt lent. Úgy látszik ő ilyen magányos farkas szerűség. Biztos nem szeret társaságban lenni. 
- Wow!
- Hűha! - kaptam a dicséreteket, mire csak egy mosollyal reagáltam. 
Csengettek és megérkeztek az első vendégek. Percről perce több ember jött be a házba. A zene hangosan szólt, és ahogy körülnéztem mindenkinek pia volt a kezében. Nem maradhatok ki a jó buliból, megfogtam egy üveget és beleittam. A vodka ahogy végigcsúszott a torkomon nagyon mart, de már úgy ahogy hozzászoktam. Egyre többet ittam és amikor már úgy éreztem, hogy teljesen ellazultam, a tömeg felé mentem és táncolni kezdtem. Az egyik srác megfogta a kezem, majd a fülembe súgott valamit. Először nem értettem mit akar, de végül rájöttem. Kimentünk az emeleti erkélyre és egy kis asztal köré ültünk. A fiú előkapott egy zacskó fehér port. Izgatott voltam egy kicsit, hiszen még nem csináltam ilyet, de hát elvégre azért mentem le a buliba, hogy felszabaduljak. Pillanatok alatt két csík termett az asztalon. Az egyikőjük felszívta, a másik srác csak rám várt. Ekkor kilépett a tuskó fiú és erősen maga mögé rántott. 
- Azt a szart most eltakarítod onnan, utána meg takarodhatsz is el innen! Még egyszer meg ne lássalak itt te seggfej! - kiabált az egyik srácra, akit minden bizonnyal ismert.
- Engedj el, ez fáj! - próbáltam kiszabadítani magam erős szorításából.
- Eszednél vagy?! - förmedt rám. Szemei sötétek voltak és látszott bennük a düh. - Rossz embert fogtál ki. - idegesség hallatszott a hangján.
- Ezt meg hogy érted? 
- Te még nem ismered ezt a srácot. És számodra vége a bulinak.
- Nem parancsolhatsz nekem! . -kiabáltam rá.
- Szerinted Liam örülne, ha megtudná, hogy a drágalátos hugicája drogozik?
- És mégis hogyan akadályoznád meg, hogy ne menjek vissza a buliba? - vált gúnyossá a hangom.
- Így. - egy gyors mozdulattal felkapott a vállára, majd egy szoba felé vitt. Az ajtót kulcsra zárta, s egy magas polcra tette, hogy véletlenül se érjem el.


2014. április 23., szerda

~Chapter 4. - A titok

Sziasztok! Itt is lenne a következő fejezet! Sajnos az előzőhöz nem kaptunk sokat, de reménykedünk, hogy ehhez is lesz majd 2-3 komment. Mindenesetre ha tetszik iratkozzatok fel és kommenteljetek! 
Méri & Laura.xoxo









Az előző rész tartalmából:
- Várjunk csak. - eszembe jutott a két lány. - Te vagy Liam! - mutattam a fiúra.
- Emlékszel rám April? - kérdő tekintettel figyelt engem.
- Nem. Két lány letámadott nemrég. (...)
- És mégis ki vagy te, hogy a csajok féltékenyek arra amiért veled vagyok?
- Mert egy híres bandának vagyok tagja. (...)
- Nekem az a feladatom, hogy megvédjelek.
- Már megbocsáss, de miért lenne a te feladatod? - néztem rá kérdő tekintettel. Ekkor száját a fülemhez tartotta és belesuttogott. Nem akartam elhinni amit mondott. Percekig döbbenten álltam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy dühöngjek a hír hallatán.


***

- Nem! Ez képtelenség! - fogtam a fejem idegességembe.
- April, ez az igazság.
- Ne szólíts így! Már megváltoztattam a nevem!
- De ez az igazi neved. April Payne. És a testvérem vagy.
- Nem, nem vagyok a testvéred! Ezt csak kitaláltad! Nem hiszek neked! - kiabáltam rá. - És most ha megbocsátasz, mennem kell. - sietős léptekkel hazafelé vettem az irányt. Egy folytában az elmúlt pár percen gondolkoztam. Ő? Liam Payne? Ő lenne a testvérem?
Gyorsan hazamentem és az interneten utána néztem Liamnek. Igazat mondott. Ő is Payne, és tényleg egy híres bandának a tagja. Beszarás.
*Blood On The Leaves* Csörgött a telefonom. A főnököm hívott.
- Na mi az? Már is hiányzok mindenkinek? - nevettem cinikusan.
- Ro, vissza kéne jönnöd. Áll a bál és szükségünk van rád.
Kis gondolkozás után belementem. - Legyen, de csak egy feltétellel. Fizetés emelést kérek!
- Jó, jó. Megkapod, csak siess! - leraktam a telefont, majd elindultam vissza a clubba. Mikor odaértem megláttam, hogy sok részeges alak kiabált a táncosokkal és próbálták őket ingyen "megszerezni". A színpadra álltam és kezembe vettem a mikrofont.
- Hey! Hát így kell bánni a lányokkal? - ahogy megszólaltam csend lett és minden szem pár rám szegeződött. -Ez így nagyon nem tisztességes! Ezért most minden lányt árverezésre bocsátunk. Aki a legtöbb pénzt kínálja fel, azé lesz egy teljes estére az adott lány. - mosolyogtam, majd felhívtam a lányokat a színpadra. Mindenkit jó sok pénzért "eladtunk". Hátra mentem az öltözőbe, hogy átöltözzek és megcsináljam a sminkem.
- Szép volt, nem csalódtam benned édes. - simogatta meg a hátam James. - Látod? Mindig is tudtam, hogy itt te vagy a legjobb.
- Nem kell hízelegni. Csak a feladatomat teljesítettem. - miután kész lettem kimentem a szokásos helyemre és táncolni kezdtem a rúd körül.

***

Az agyam még mindig a Liamtől való információn kattogott. Próbáltam úgy tenni mintha semmi bajom nem lenne, de a szememben látszott még, ha a szám mosolygott is. Egyszer csak egy ismerős alak lépett be, de nem tudtam ki ő. Odaintett nekem, hogy menjek oda. Vonakodva, de végül odalépkedtem hozzá.
- Louis. - nyújtotta a kezét.
- Ro. - barátságosan elfogadtam a gesztusát.
- Meghívhatlak egy italra? - ajánlotta fel.
- Persze. - a pulthoz sétáltunk.
- Két whiskyt kérnék. - a pultra csúsztatott italt a kezembe vettem, majd nézegetni kezdtem a poharat.
- Mit szeretnél?
- Liamről szeretnék veled beszélni. - tért a lényegre kerítés nélkül.
- Nem! Nem fogunk Liamről beszélni! Fogtad?! - idegesen felálltam és elmentem onnan, de megfogta a csuklóm és visszahúzott. Testünk szinte teljesen egymáshoz simult, Louis pedig felém magasodott.
- Ne idegeskedj. - simította végig az arcom. - Liam csak aggódik érted. És az anyukádért.
- Ha annyira aggódna értünk már rég felkeresett volna! - ekkor a tudatomba hasított valami. Anya. Már napok óta nem láttam.
- Jézusom, anya! - ijedten kaptam a fejemhez és hátra, az öltöző felé kezdtem rohanni. Felkaptam a bőr kabátom és kirohantam. Louis egy kocsiban ülve várt.
 - Baj van? - kérdezte aggódóan.
- Nem tartozik rád!
- Hey, csak segíteni próbálok. - kiszállt a kocsiból. - Anyukáddal van valami?
- Hagyj békén! Mondtam már, nem tartozik rád, felfogtad?! - kiabálok rá idegesen. Érzem ahogy az arcom lángolni kezd és az egész bevörösödik. Hirtelen melegem lesz. Meglengetem a dzsekimet és elfordultam Louistól, mire egy ismerős arccal találtam szembe magam. Mindig felbukkan mindenhol? Ez már egyszerűen idegesítő.
- Baj van Ro? - nem szóltam semmit. Megdörzsöltem a szemem, majd visszamentem a bárba és kértem egy vodkát, hogy lenyugodhassak, majd levettem a kabátom és táncolni kezdtem. Muszáj volt levezetnem a feszültséget, és így legalább egy kicsit sikerült is. Behunytam a szemem és csak ráztam a csípőm a zene ritmusára. Egy kezet éreztem meg a derekamon. Az illető felé fordultam.
- Liam a kocsiban vár. Ma este nálunk alszol, félt téged. - meg sem várva a válaszomat, kifelé kezdett tolni és nem is ellenkeztem. Beültettek az autó hátsó ülésére Liam mellé, majd kb 15 perc múlva egy nagy házhoz értünk. Alig bírtam ki, hogy ne tátsam ki a számat a csodálattól, de nem tehettem meg, mert igen is haragudtam erre a két srácra.
- Megérkeztünk. - mondta Louis, majd körbe sétált a járgány körül és kinyitotta nekem az ajtót.
- Na, milyen? - kérdezi Liam.
- Nagy cucc. -vágom rá mire mindketten összenéztek és a fejüket rázták.
- Erre. - invitált a bejárat felé Louis.
A ház eszméletlen nagy volt és tiszta. Ami meglepett elvégre, ha két fiú itt lakik...
- Kit hoztatok haza? - jött elő egy szőke srác. Hárman vannak? Aztán megpillantottam még egy fiút. Négyen?
- Ő itt a kishúgom.
- Kicsi?! 18 vagyok! Gondolkozz mielőtt beszélsz. - förmedtem rá, majd beljebb mentem. - Hol van a mosdó? - néztem a mögöttem álló fiúkra.
- Fent az emeleten, balra a 2. ajtó. - igazított el Louis, majd elindultam felfelé. Felértem az emeletre és magamban mondtam, azt amit a srác. Megálltam az ajtó előtt, majd benyitottam.
- Nem tudnál kopogni?! - mondta mérgesen egy fiú akit éppen hogy egy vékony törölköző takart. Megfordult és rám nézett. - Bocs, csak azt hittem, hogy megint valamelyik hülye szórakozik.
Tehát öten vannak. Szólhattak volna a srácok, hogy valaki van éppen a fürdőben.
- Bo- bocsánat. - dadogtam, majd fülig vörösödve elfordultam és kirohantam az ajtón. Nem tudom miért jöttem zavarba, hiszen számtalan férfit láttam már felső nélkül, de most mégis olyan más.
Nem sokkal később kijött, s kaján vigyorral az arcán odasétált hozzám.
- Ha legközelebb kopogsz nem ér majd ilyen meglepetés, és nem fogsz zavarba jönni. - rám kacsintott, majd tovább állt. Hogy ez mekkora egy tuskó! Ha esetleg bezárta volna azt a kicseszett ajtót akkor nem történt volna mindez! Legszívesebben visszaszóltam volna neki, de nem ment, inkább lementem a többiekhez.
- Na megtaláltad a fürdőszobát? - állt fel Liam a kanapéról.
- Szólhattatok volna, hogy lakik itt veletek még egy tag aki éppen befejezte a zuhanyzást. - néztem rájuk morcosan. - Hol aludhatok?
- Gyere megmutatom a szobádat. - felkísért a harmadik emeletre. Eszméletlen nagy volt ez a ház, nem szoktam hozzá. - Itt is van. - mosolygott és kinyitotta az ajtót. Nagyra nyíltak a szemeim. Egy gyönyörű szoba tárult elém. - Akkor jó éjt, húgi. - mosolygott majd kiment és becsukta a szoba ajtaját.

2014. április 18., péntek

~Chapter 3. - Ki az a Liam?

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy már nagyon régen nem hoztunk fejezetet! De most visszatértünk! És rettentően örülünk a 17 feliratkozónak! Köszönjük! <3
Reméljük, hogy továbbra is sok feliratkozót kapunk.:)

Méri & Laura.xo





Az előző rész tartalmából: 
- Ugyan már April, majdnem mindent tudok rólad. Anyukád hogy van? Már nincs depresszióban?
- Ne említsd meg anyámat! És mégis honnan tudod az igazi nevemet? Már rég megváltoztattam. Ki a franc vagy te, hogy ennyi mindent tudsz rólam? Egy nyomozó vagy? Talán kutakodsz utánam?
- Nyugi, majd mindent megtudsz idővel, de egyenlőre még nem mondhatom el. Sajnálom.
- Istenem, mondd már el! Mi a szarért nem tudsz kinyögni pár szót?! - csak egy pillanatra vetettem más felé a tekintetemet, mire visszanéztem, újból eltűnt.
- Mi a szar? Talán egy varázsló? - nevettem halkan. - Hihetetlen. - megráztam a fejem és bementem a házba.


***


Anya nem volt otthon, körbe néztem a házban, de sehol sem találtam.
- Vajon hol lehet? Mit csinálhat? Esetleg elrabolták? - tettem fel magamnak a kérdéseket. -Nem. Nem lehet, hogy valaki csak úgy elrabolta volna. - beletúrtam a hajamba, ettem valamit vacsorára és bedőltem az ágyba.

***

Másnap reggel a konyhából furcsa hangokat hallottam. Nesztelenül, lassan lépdeltem kifelé a szobámból.
Mire a konyhába értem elhalkult a csörgés és csend lett. Néma csend. Csak a légy zümmögését hallottam. Anyát kerestem, de még mindig nem volt otthon. Volt egy kevéske félretett pénzem, gondoltam elmegyek vásárolni. Felöltöztem és a piac felé vettem az irányt. Jobbnál jobb cuccokat láttam, amiket tudtam, hogy sosem vehetek meg. Az emberek engem néztek, bámultak. Mintha egy angyalt, ördögöt vagy esetleg szellemet láttak volna. Sugdolózni kezdtek és rám mutattak. Próbáltam nem rájuk figyelni, de egyszerűen nem ment. Kíváncsi voltam. Odamentem egy árushoz, hogy vegyek egy nyakláncot. Rám nézett és azt mondta egyiket se adja el nekem. Kérdőn néztem az öregasszonyra, de szótlanul leült a kinyithatós kis székecskéjére. Egy ideig még bámultam a nőt, aztán szótlanul tovább mentem.
Meguntam, hogy mindenki engem nézett és ha odamentem egy árushoz azt mondta, nekem nem adhat el semmit. Hazamentem és inkább átöltöztem, elkészültem, mivel este dolgozni kellett mennem.

***

Este semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy így táncoljak úgy táncoljak, ezt csináljam, azt csináljam.
-Édesem mi bajod van? Megint nagyon le vagy törve! Jobban is csinálhatnál mindent és több pénzt is kereshetnél!
-Én mindent beleadok érted? Nem kéne szekálnod folyton, de ha zavar akkor keress más táncost! - Förmedtem rá a főnökömre.
- Nem tudom mi van veled, de még soha nem voltál ilyen kezelhetetlen. - rázta a fejért.
- Akkor ezentúl nem lesz gondod velem, mert felmondok!
- De te vagy az este fény pontja, nem teheted ezt!
- Csak figyelj! - utat törve magamnak sietős léptekkel elhagytam a a szex mániás, részeges alakokkal töltött helyet.
Fogalmam se volt, hogy merre menjek. Nem akartam még hazamenni. Egyre többet gondoltam anyára:
-Vajon hol lehet? Mi történhetett vele? Szólnom kéne talán valakinek? Bezzeg ilyenkor nem jelenik csak úgy meg az a titokzatos fiú. - nevettem cinikusan. Nem nagyon izgatott ha valaki hallotta, hogy magamba beszélek, felőlem hülyének is nézhettek, de az a furcsa érzés sehogy se múlt el. Kíváncsi voltam. Kíváncsi, hogy mégis miért jelent csak úgy meg az a srác. Hogy anya hová tűnhetett el, és még millió kérdésem lett volna, amire nem tudtam a választ.
Gondolkodásomat két lány zavarta meg. Lerítt róluk, hogy gazdagabb családba tartoznak.
- Ide figyelj te kurva! - förmedt rám egyikőjük.
- Megbocsáss, de mit mondtál?!
- Jól hallottad, vagy talán süket vagy? - nevetett a másik.
- Mégis kinek hiszitek magatokat?! Csak vigyázzatok nehogy véletlenül megtépjem valamelyikőtöket.
- Nem félünk tőled. De te viszont félhetsz. Ugyanis ha nem szállsz le Liamről akkor nagy bajok lesznek édesem.
- Mégis ki az a Liam? - néztem rájuk felvont szemöldökkel.
- Tudod te azt! Na de inkább menj vissza rázni a seggedet, mert te csak arra vagy jó! - nevettek és sarkon fordultak.
Ledöbbenve álltam egy helyben. Fogalmam se volt, hogy ki az a srác akit említettek. Nem tudtam, hogy honnan vették azt hogy én ismerek egy ilyen nevű fiút.
- Drága, miért siettél el a bárból? - szólalt meg az egyik kocsiból egy hang. - Hazavigyelek?
- Van lábam, kösz. - elindultam, erre ő is beindította a kocsit és lassan jött utánam.
- Na, ne legyél morogva. Ha szórakoztatsz még pénzt is felkínálok neked. De ahhoz meg kell dolgoznod ma este. - nevetett mély hangon.
- Hagyja őt békén! És húzzon innen! - állt mellém valaki. A hangja olyan ismerős volt.
- Mit keresel itt? - néztem a srácra.
- Tudom én, hogy mikor van rám szükséged. - mosolygott.
- Egyedül is megtudnám oldani ezt a helyzetet.
- Aha, persze. - a férfi közben elhajtott, gondolom nem akarta hallgatni ahogy veszekszünk, vagy csak simán feladta.
- Várjunk csak. - eszembe jutott a két lány. - Te vagy Liam! - mutattam a fiúra.
- Emlékszel rám April? - kérdő tekintettel figyelt engem.
- Nem. Két lány letámadott nemrég és azt mondták, hogy szálljak le Liamről. És én csak veled találkozgatok mostanában. Ezért következtettem arra, hogy te vagy Ő.
- Á, értem. Igen, én vagyok Liam.
- Miért nem mondtad el? Nem lett volna egyszerűbb már a legelején közölnöd velem? És mégis ki vagy te, hogy a csajok féltékenyek arra amiért veled vagyok?
- Igazából azért féltékenyek, mert egy híres bandának vagyok az egyik tagja és nem szívlelik, ha egy lány van a közelemben.
- Jó, ez engem mégse érdekel. De világosíts már fel, hogy miért követsz engem!
- Mert védelemre van szükséged.
- Nem, nincs.
- De igen, van. És nekem az a feladatom, hogy megvédjelek.
- Már megbocsáss, de miért lenne az a te feladatod? - néztem rá kérdő tekintettel. Ekkor száját a fülemhez tartotta és belesuttogott. Nem akartam elhinni amit mondott. Percekig döbbenten álltam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy dühöngjek a hír hallatán.

2013. augusztus 19., hétfő

~Chapter 2. - Az ismeretlen

Sziasztok! Sajnáljuk, hogy sok késéssel hoztuk a 2. fejezetet. Reméljük, hogy a következőt hamarabb meg lesz. Köszönjük a sok feliratkozót! Nagyon örülünk neki! El se tudjátok hinni, hogy mennyire boldogok voltunk mikor megláttuk! És a megjegyzéseknek is nagyon örültünk! Köszönjük! Ehhez a fejezethez is sok kommentet és feliratkozót várunk!


Méri & Laura.xx






Az előző rész tartalmából: 
Elég szerencsétlenül botorkáltam haza felé, de nem tudott nyugtatni az a gondolat, hogy követnek. Egy férfi jött utánam harminc lépésnyire.
- Hova olyan sietősen cica? - Gyorsított a tempóján a férfi is. A szívem már a torkomban dobogott szaladtam ahogy tudtam, de a sikátor végén beleütköztem egy fiúba.
- Kérlek segíts.
- Hagyd őt békén!
-Mert, ha nem mi lesz?
-Ez. - Mondta a védelmezőm, majd az öklével belevert a férfi arcába. A zaklató meghátrált majd elmenekült.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan. - Igen köszönöm.
- Szóra sem érdemes. - Ki vagy? - Kérdeztem, miközben szemeim végigpásztáztak a testén.


***


- Ki vagy? - Kérdeztem, de ahogy láttam törte a fejét a válaszon.
- Idővel megtudod.
Nem értettem ezt az egészet,hogy értette, hogy "majd megtudod"? Kérdőre akartam volna vonni, de már nem volt ott. Hova tűnhetett ilyen gyorsan? És mégis ki lehetett?


***

Szerencsére már nem kellett sokáig sétálnom, hogy hazaérjek. Bementem anya szobájába, hogy megnézzem mit csinál. Pedig tudtam, hogy most is csak az ágyon fog ülni. De aznap este nem volt ott. Mi történhetett?
Kimentem a konyhába és anya egy tortával fogadott. Mosolygott. Mintha kicserélték volna.
- Veled meg mi történt?
Nem válaszolt. Mosolyogva engem nézett, majd meggyújtotta a tortán lévő gyertyákat.
- Boldog 18. születésnapot kincsem. - Ölelt át. Furcsálltam ezt az egészet. Mitől változott így meg hirtelenjében?
- Anya, mi ütött beléd? - Toltam el magamtól.
- Csak beszéltem ma valakivel, aki észhez térített. Többé nem leszek olyan veled.
- Ja, persze. Csak várjuk ki a végét.
Nem reagált rá, csak sóhajtott. Vágott két szeletet a tortából, majd egyet felém nyújtott.
- Tessék kóstold meg. - Mosolygott rám. Értetlen fejet vágtam, s eltoltam a kezét.
- Nem vagyok éhes. - Válaszoltam bunkón, majd bementem a szobámba. Lezuhanyoztam és ágyba bújtam. Egy folytában azon az ismeretlen srácon járt az eszem, aki ott volt az utcán és segített nekem. Annyira ismerős volt számomra.

***

Sehogy se tudtam elaludni. Kimentem a konyhába, ahol anya ült és a tortából eszegetett. 
- Bocs. Nem akartam bunkón viselkedni csak... 
- Fárasztó napod volt, tudom. Minden nap elmondtad ezt a dumádat. Attól még, hogy én nem reagáltam, hallottam mit mondtál. 
- Jó, de ezt te nem értheted. Nem csoda, hogy bunkózok veled, hiszen fáradt vagyok, sokáig dolgoztam, mint minden nap! Te meg egész nap itthon ültél a nagy seggeden és nem csináltál semmit! - Szinte már kiabáltam. - Ja, és csak úgy szólok, hogyha most összegyűlik annyi pénz amennyi nekem kell, akkor elmegyek! Elköltözök. És már csak magadra számíthatsz majd akkor. Remélem boldog vagy. Nem csak apát üldözted innen el, hanem engem is! - Felvettem a bőr dzsekim és a bakancsom, majd kirohantam a házból. Egyből rá is gyújtottam. Hát igen, sokat cigizek, de hát ez van. Mindenkinek vannak hibái. Nekem is, méghozzá sok, nagyon sok.  


***

Elkalandozásomat megint megzavarták. Egy srác nekem jött. Sötét volt, fején kapucni volt. 
- Mit képzelsz, hogy csak úgy nekem jössz?! - Förmedtem rá.
- Sajnálom, de ha jót akarsz magadnak akkor inkább gyere velem. - Megfogta a csuklóm és elkezdett maga után húzni. Ellenkeztem, majd megálltam.
- Eressz el! Mit képzelsz mit csinálsz? 
- Éppen megmentelek, megint. - Először nem esett le. Mi az, hogy megint? Várjunk csak!
- Te vagy az a fiú aki megmentett attól a perverz állattól? 
- Igen, én. És ha most is jót akarsz magadnak akkor velem jössz. - Újra elkezdett maga után húzni, most már nem ellenkeztem. 
- De mégis miért futunk? És miért nem árultad el, hogy ki vagy? Aztán meg úgy eltűntél. 
- Majd megtudod. De ne fecsegj, hanem inkább szedd a lábad! 


***


 Pár perccel később a mi házunk előtt voltunk. Ja, mintha a házunkat mondhatnám annak. A tető félig meddig lyukas itt-ott. Az ablakok is be vannak törve néhány helyen. És a graffitikről ne is beszéljünk, tele van velük a ház oldala. 
- Örülsz, hogy hazakísértelek? - Mosolygott rám az ismeretlen srác.
- Honnan tudod, hogy hol lakok? 
- Ugyan már April, majdnem mindent tudok rólad. Anyukád hogy van? Már nincs depresszióban? 
- Ne is említsd meg anyámat! És mégis honnan tudod az igazi nevemet? Már rég megváltoztattam. Ki a franc vagy te, hogy ennyi mindent tudsz rólam? Egy nyomozó vagy? Talán kutakodsz utánam? 
- Nyugi, majd mindent megtudsz idővel, de egyenlőre még nem mondhatom el. Sajnálom.
- Istenem, mondd már el! Mi a szarért nem tudsz kinyögni pár szót?! - Csak egy pillanatra vetettem más felé a tekintetemet, mire visszanéztem, újból eltűnt.
- Mi a szar? Talán egy varázsló? - Nevetek halkan. - Hihetetlen. - Megráztam a fejem és visszamentem a házba. 

2013. augusztus 7., szerda

~Chapter 1. - Visszaemlékezés

   Sziasztok! Hát itt is lenne az 1. fejezet. Tudjuk, sokat késtünk, de nyár van. Nem volt sok időnk a gépnél ülni. Remélem azért sok visszajelzést kapunk és tetszeni fog! A 2. fejezet 2 megjegyzéstől lesz olvasható! Iratkozzatok fel minél többen és hagyjatok magatok után komikat is!  
Méri & Laura.xx







- Ro öt perc és kezdesz! -Kiabált a főnököm az öltöző függönyön keresztül.
- Már is megyek! - Gyorsan felvettem egy szexi miniruhát és egy tűsarkút, majd a többi munkatársamhoz mentem.
- Te vagy a legjobb lányom a táncosok közül, mégis te késel a legtöbbet. - Jött oda a főnököm, James.
- De a show-t sosem késem le igaz? - Pont hogy, de most menj, mert nemsokára te jössz.
Megforgattam a szemem, majd kimentem és a rúdhoz sétáltam. A zene elindult és már ösztönösen a rúdhoz álltam, s könnyedén mozogtam rajta. A férfiak a nézőtérben nyál csorgatva nézték az előadást és várták mikor kerülnek le rólunk a ruhadarabok. Otthonosan mozogtam a rúdon, s tánc közben elmerültem a gondolataimban.


***

- Boldog tizennegyedik szülinapot kincsem. - Anya egy nagy puszit nyomott az arcomra. - Fújd el a gyertyákat.
- Apa megint dolgozik? - Kérdeztem csalódottan. - Igen, de, ha haza jön akkor majd ő is felköszönt. - Próbált vigasztalni, de a hangjából mégis aggodalom sugárzott.
Lehunytam két szemem, majd egy mély levegőt vettem, s elfújtam a gyertyákat. Anyám átnyújtotta az ajándékom, én széles mosollyal estem neki a nagy doboznak. Rögtön felcsillant a szemem mikor kinyitottam a dobozt, mert megkaptam azt amit szerettem volna. Odarohantam anyuhoz, s amilyen erősen csak tudtam megöleltem. Kacagás, s boldogság járta át a szobát, igen boldogok voltunk míg meg nem csörrent a telefon. Nem nagyon hallottam, hogy miről beszélnek, csak annyit hallottam, hogy anya sír, és könyörög. Lecsapta a telefon, s a konyhába sietett. Elővett egy üveg vodkát, majd elkezdte inni. Ekkor tudtam, hogy valami megváltozott.
***

Ábrándozásomat egy férfi kíváncsi keze zavarta meg.
- Hé, mit képzel, hogy csak úgy fogdos engem tánc közben?! - Förmedtem rá. Arrébb löktem, majd leszálltam a színpadról és a pulthoz mentem. - Egy mojitót lökj ide. - Szóltam lazán a pultosnak. Miközben vártam, egyfolytában csak visszatértek bennem az "emlékek".
- Most nem vagy jó passzban. Mi történt kislány? - Zavart meg Dave.
- Semmi, semmi. Csak nincs jó napom. Tudod, ma van a szülinapom, s a régi dolgok. - Értem. Hát akkor erre a körre a vendégem vagy. Boldog szülinapot kislány. - Köszi Dave. - Rámosolyogtam, majd meghúztam az italom.

***


Kicsit részegen indultam hazafelé. Teljesen ki voltam. A szülinapom megszokottan telt. A bárban dolgozok hajnalokig, majd mire hazaérek anyám depressziósan ül az ágyban, mozdulatlanul. Ijesztő látvány, de ő tehet mindenről. Mióta apa elment egyfolytában csak én dolgozok, Ő meg csak itthon ül, minden nap, minden órában, minden percben. Mozdulatlanul. Mintha már meghalt volna, de a szíve még dobog, s a levegőket is lassan, aprónként veszi. Az állkapcsom megfeszült, ahogy anyára gondoltam. Utáltam mindig Így látni, ahogy tehetetlenül ül. Nem tudom felfogni miért adta fel ennyire könnyen?! Miért kellet apa távozása után depresszióba esnie?! Egy csomó férfi van még a világon. Ki tudja, lehet, hogy ők még jobbak lennének, mint amilyen apa volt. Furcsa, mert mielőtt én megszülettem volna apám már akkor megcsalta anyát. Sőt két évvel a születésem előtt egy másik nőtől született egy fia is, de csak ennyit tudok a részletekről, mert anyám nem hajlandó többet elárulni.

***

Elég szerencsétlenül botorkáltam haza felé, de nem tudott nyugtatni az a gondolat, hogy követnek. Egy férfi jött utánam harminc lépésnyire. Nem tudtam eldönteni, hogy követ vagy csak haza felé megy. Hogy kiderítsem ezért kitérőket tettem, e a férfi követett. Már biztos voltam benne, hogy nem haza felé veszi az irányt ezért betértem egy sötét sikátorba, s ott gyorsítottam a lépteimet, hogy lerázzam.
- Hova olyan sietősen cica? - Gyorsított a tempóján a férfi is. A szívem már a torkomban dobogott szaladtam ahogy tudtam, de a sikátor végén beleütköztem egy fiúba.
- Kérlek segíts. - Kérleltem, s hamar leesett neki mire gondolok. Felsegített a földröl, majd védelmezően elém állt.
- Hagyd őt békén!
-Mert, ha nem mi lesz? - Incselkedés hallatszott a hangján.
-Ez. - Mondta a védelmezőm, majd az öklével belevert a férfi arcába. A zaklató meghátrált majd elmenekült, ettől megkönnyebbülve sóhajtottam fel.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan. - Igen köszönöm. - Hálálkodtam. - Szóra sem érdemes. - Ki vagy? - Kérdeztem, miközben szemeim végigpásztáztak a testén.

2013. július 7., vasárnap

~Prologue.



Sziasztok!:) Hát itt lenne egy új blog a Claim.:)
Remélem tetszeni fog mindenkinek és sok feliratkozót meg kommentet kapunk majd..:)
Az első fejezet 2 megjegyzés után jön!:)
Nem is fecsérlem a szót tovább. Jó olvasást!:)










Titkolódás. Hazugság. Szerelem. Válás. Csalódás. Sírás. Változtatás. Munka. Bulik. Cigi. Drog. Szex. Meglepődés. Igazság. Ezek jellemzik az életemet.
Rosie Depth vagyok, egy "átlagos" 17 éves lány. Hogy miért nem normális az életem?
Anyámmal Manchester egyik eldugott helyén élünk, az úgy nevezett Nyomornegyedben. Régen szép életünk volt amikor még apa is velünk élt. Bármit megkaptam amit akartam.
Miután apám elhagyott minket egy bárban kezdtem el dolgozni. Rúd táncolok és pénzért lefekszek idegen emberekkel. Viszonylag sokat keresek, így szerencsére eltudom tartani anyát, aki depresszióban szenved, iszik és ha úgy tartja kedve megver.
Egyik nap azonban minden megváltozik, amikor megjelenik az állítólagos bátyám a bárban, ahol dolgozok. Majd megismerkedek az egyik barátjával, akibe halálosan szerelmes leszek, de mikor megtudja, hogy mi a munkám elutasít. Összezuhanok és legszívesebben abban a pillanatban öngyilkos lennék.
Feladjam? Vagy harcoljak a szerelmünkért? Még nem tudom, hogy hogyan döntsek...

Ha kíváncsi vagy mi fog történni Ro-val és az azzal a különösen jó képű 5 fiúval akkor iratkozz fel és olvasd el a blogunkat.:D
    

Méri és Laura.xx