~Chapter 5. - Kezdődik a buli

Sziasztok! El se hisszük! Egyik napról a másikra 23 feliratkozónk lett! KÖSZÖNJÜK! Ez nagyon sokat jelent nekünk! :)
Reméljük tetszeni fog ez a rész és várjuk a véleményeteket! :)

Méri & Laura.xox

Másnap reggel korán felkeltem. Magamhoz fogtam egy törölközőt - amit gondolom Liam tett az ágyam szélére mielőtt én felkeltem volna - és egy egyszerű cica nacit, ujjatlan felsővel. A fürdő felé vettem az irányt és most bekopogtam, nehogy előforduljon az ami tegnap is. Gyorsan letusoltam, fogat mostam és felfogtam a hajamat egy copfba. Tettem magamra egy kis szempilla spirált, majd lementem a konyhába. Mindenki lent volt kivéve azt a fiút akivel összefutottam a fürdőben. Szótlan voltam, helyet foglaltam Louis és a szőke hajú srác mellett és vettem egy szelet pirítóst. Miután elfogyasztottam a reggelit, segítettem elpakolni.

- Ma a srácokkal elmegyünk bowlingozni. Van kedved velünk jönni? - vetette fel az ötletet a tesóm. Na jó, ezt  furcsa kimondani. Inkább maradjunk a Liamnél. De mégis mit gondol ez? Nem fogok csak úgy elmenni velük. Már az is nagy dolog, hogy eljöttem hozzájuk. Nem. Ma este nem mehetek el. Meg kell találnom az anyámat.
- Bocs, más programom van. - vágtam rá reflexből.
- Hogy rázd a popsid a szexuálisan kiéhezett idegen bácsikáknak? - tette fel gúnyosan a kérdést a fekete hajú srác, akit azt hiszem Zaynnek hívnak. Már éppen vissza akartam szólni neki amikor Liam a kezembe nyomott egy levelet.

Ez állt benne: 

"Hiába való a küzdelmed

Ne hidd, hogy

 az életnek szándéka van Veled

Mindig tudd, hogy

 Egyedül vagy

Hogy nem számíthatsz senkire, és

A szeretet is csak egy nagy átverés

Senki nem lesz büszke Rád, és

Hazugság, hogy

Érdemes élni

És soha nem lehetsz igazán boldog

Majd cserbenhagynak a barátaid

Becsaptak, amikor azt mondták, hogy

Minden fájdalom elmúlik egyszer

Vigasztaljon a tudat, hogy

Milliónyi ember a Földön

A sok szenvedés ellenére

Ugyan ebben hisz

A rosszat jóra változtatni

Nem tudod

Ne hidd, hogy 

A sorsot megfordítani 

A te feladatod"

Egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. Képtelen voltam felfogni ezt a szöveget.

- Hol szerezted? - néztem Liamre. 

- A házatokban volt, gondolom anyukád hagyta ott. - nem reagáltam semmit, csak döbbenten álltam egy helyben. Majd pár perccel elteltével csak megráztam a fejem és felmentem a szobámba. Az ágyamra feküdtem és a plafont bámulva gondolkoztam. Az agyam kattogott és milliónyi kérdés volt bennem. Miért írta ezt? Hová tűnt? Liam miért volt nálunk? Miért nem hagyta, hogy megtaláljam a levelet? Miért hozta el? Miért akar segíteni? Persze mind megválaszolatlan és most úgy érzem az is marad. Nem bírtam leállni, egyfolytában csak törtem a fejem. Felültem és a levelet beletettem a táskámba, hogy véletlenül se olvassa el valaki. Vagy talán már a haverjai tudnak erről az egészről? Képes lennék kinézni belőle, hogy elmondta nekik. De vajon megtette? Ahj, miért gondolkozok ennyit? Ki kéne kapcsolni az agyamat egy kicsit.

***

Több órán át keresztül voltam a szobámban. Igazából fel se tűnt a sok gondolat miatt. Újra az ágyon feküdtem és a plafont néztem. Csend volt. Csak a madarak halk, kellemes csiripelését lehetett hallani, amik nem voltak messze a szobám ablakától. Hirtelen az ajtó nyikorgására lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és megláttam, hogy az ajtóm nyitva áll. Azt az ismerős test formát látom magam előtt. A göndör srác, a fürdőszobából. 

- Nem tudnál kopogni?! - förmedtem rá.

- Bocs csipkerózsika, de gondoltam megéheztél, ezért hoztam egy kis harapnivalót. - ekkor megláttam a kezében egy tányért, rajta két szendviccsel és egy pohár narancslével. 

- Kösz, de nem vagyok éhes. - igazából nem mondtam igazat, mert nagyon is éheztem, de nem akartam bevallani. 

- Biztos? - oda jött és az ágy szélére ült. 

- Biztos. - bólintottam, de a szendvicsek látványától a hasam hangos korgásba kezdett.

- Azt hiszem még is kéred. - egy mosolyt villantott felém, majd az ölembe tette a tányért. Miért lett hirtelen ilyen..törődékeny? Tegnap este egyáltalán nem ilyen volt. 

Amikor beleharaptam, hirtelen furcsa érzés tört rám. Aztán rájöttem. A szendvics.

- Mi van benne..? - már éreztem, hogy nehezebben lélegzem.

- Vaj, sonka, paradicsom, majonéz. Miért? - nézett rám értetlenül.

- Csessze meg.. - gyorsan az ölébe dobtam a tányért és a fürdőbe siettem. Ezt nem hiszem el! Majonézt etet velem, mikor allergiás vagyok rá?! Szerencsére mindig van nálam gyógyszer, ezért hamar rendbe jöttem. Kicsit dühös voltam rá, de végül rájöttem, hogy nem tudhatta. Kijöttem a fürdőből, ő ott állt és tekintete aggódást sugárzott. 

- Mi történt?

- Allergiás vagyok a majonézre. - egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra.

- Sajnálom én... - a hír hallatára, mintha kicsit lesápadt volna.

- Nem tudhattad. - vágtam a szavába. - De azt hiszem most lemegyek és csinálok egy szendvicset magamnak, majonéz nélkül. - mosolyogtam

- Rendben. - olyan furcsán nézett rám, majd a szobája felé indult. Nem nagyon hallottam mit mond, de mintha fejét ütötte volna a kezével és közben halkan magában motyogott volna. 

Nagyon furcsálltam a helyzetet. Tessék. Még egy hülye gondolat amin agyalhatok. Tegnap bunkózott velem, most meg szendvicset hoz? 

***

Csináltam magamnak két szendvicset, majd helyet foglaltam az asztalnál és megettem a kaját. Nagyin jól esett, hogy volt valami étel a gyomromban a reggeli óta. A faliórára pillantottam ami éppen akkor ütött 7 órát. Este hét óra lenne? Ennyire elment az idő? És a többiek? Itt hagytak volna csak úgy szó nélkül ezzel a furcsa fiúval? Gondoltam felkiabálok neki, hogy ő miért nem ment el a többiekkel, de rájöttem, hogy nem tudom a nevét. Úgy döntöttem, hogy felmegyek inkább a szobájához. Nagy levegőt vettem és bekopogtam.

- Te hogy-hogy nem mentél a többiekkel?

- Miért érdekel az téged?! - lökte a szavakat ridegen, mintha az előző srác a szobámban nem is ő lett volna.

- Én csak kérdeztem, nem kéne ilyen flegma köcsögnek lenned.. - háborodtam fel.

- Akkor nem rád tartozik. Kimennél? - a hangja meglágyult, de a szarkazmust nagyon is nyomatékosította.

- Tuskó! - sarkon fordultam, majd bevágtam a szobám ajtaját a hátam mögött. 

Most már végképp összezavarodtam. Mi történt az előző sráccal? Sokkal kedvesebb volt előtte, mint most. Elég furcsán kezdődnek itt a napjaim.
Kinyitottam a szobám ablakát és a mellette lévő íróasztalnál leültem. Elővettem a levelet és azt bámultam. Észre se vettem, hogy közben könnyeim végig folytak az arcomon. Gyorsan letöröltem őket és vettem egy nagyobb, mély lélegzetet.

***

Napokig a szobámban kuksoltam. Liam mindig hozott fel nekem ennivalót és innivalót. Sokszor alig nyúltam hozzá, de valamikor mindent megettem ami a tányéron volt. Aggódott értem, de megnyugtattam, hogy én csak egyszerűen ilyen vagyok, szükségem van az egyedüllétre. Hirtelen Louis jött be a szobámba. 

- Itt egyedül csak Liam képes kopogni?! - nézek rá mérgesen.

- Bocs, csak gondoltam szólok, hogy ma este bulit rendezünk. Vagyis inkább úgy mondom hogy másfél óra és itt lesznek a vendégek. Szóval én a helyedben elkezdenék készülődni. - mosolygott rám, majd kiment. Ez az! Egy buli! Ezzel legalább elfelejthetem a történteket, legalábbis egy kis időre biztosan. Észre se vettem, hogy Louis egy nagyobb dobozt hagyott az ágyamon. Kinyitottam és egy fekete selyemruha volt benne. Felvettem és választottam hozzá egy magassarkút. A fürdőbe mentem és begöndörítettem a hajamat, majd kisminkeltem magam. És még maradt negyed órám. Szuper! Lementem a többiekhez, persze a bunkó srác nem volt lent. Úgy látszik ő ilyen magányos farkas szerűség. Biztos nem szeret társaságban lenni. 

- Wow!

- Hűha! - kaptam a dicséreteket, mire csak egy mosollyal reagáltam. 

Csengettek és megérkeztek az első vendégek. Percről perce több ember jött be a házba. A zene hangosan szólt, és ahogy körülnéztem mindenkinek pia volt a kezében. Nem maradhatok ki a jó buliból, megfogtam egy üveget és beleittam. A vodka ahogy végigcsúszott a torkomon nagyon mart, de már úgy ahogy hozzászoktam. Egyre többet ittam és amikor már úgy éreztem, hogy teljesen ellazultam, a tömeg felé mentem és táncolni kezdtem. Az egyik srác megfogta a kezem, majd a fülembe súgott valamit. Először nem értettem mit akar, de végül rájöttem. Kimentünk az emeleti erkélyre és egy kis asztal köré ültünk. A fiú előkapott egy zacskó fehér port. Izgatott voltam egy kicsit, hiszen még nem csináltam ilyet, de hát elvégre azért mentem le a buliba, hogy felszabaduljak. Pillanatok alatt két csík termett az asztalon. Az egyikőjük felszívta, a másik srác csak rám várt. Ekkor kilépett a tuskó fiú és erősen maga mögé rántott. 

- Azt a szart most eltakarítod onnan, utána meg takarodhatsz is el innen! Még egyszer meg ne lássalak itt te seggfej! - kiabált az egyik srácra, akit minden bizonnyal ismert.

- Engedj el, ez fáj! - próbáltam kiszabadítani magam erős szorításából.

- Eszednél vagy?! - förmedt rám. Szemei sötétek voltak és látszott bennük a düh. - Rossz embert fogtál ki. - idegesség hallatszott a hangján.
- Ezt meg hogy érted? 

- Te még nem ismered ezt a srácot. És számodra vége a bulinak.

- Nem parancsolhatsz nekem! . -kiabáltam rá.
- Szerinted Liam örülne, ha megtudná, hogy a drágalátos hugicája drogozik?

- És mégis hogyan akadályoznád meg, hogy ne menjek vissza a buliba? - vált gúnyossá a hangom.
- Így. - egy gyors mozdulattal felkapott a vállára, majd egy szoba felé vitt. Az ajtót kulcsra zárta, s egy magas polcra tette, hogy véletlenül se érjem el.