~Chapter 5. - Kezdődik a buli

Sziasztok! El se hisszük! Egyik napról a másikra 23 feliratkozónk lett! KÖSZÖNJÜK! Ez nagyon sokat jelent nekünk! :)
Reméljük tetszeni fog ez a rész és várjuk a véleményeteket! :)

Méri & Laura.xox

Másnap reggel korán felkeltem. Magamhoz fogtam egy törölközőt - amit gondolom Liam tett az ágyam szélére mielőtt én felkeltem volna - és egy egyszerű cica nacit, ujjatlan felsővel. A fürdő felé vettem az irányt és most bekopogtam, nehogy előforduljon az ami tegnap is. Gyorsan letusoltam, fogat mostam és felfogtam a hajamat egy copfba. Tettem magamra egy kis szempilla spirált, majd lementem a konyhába. Mindenki lent volt kivéve azt a fiút akivel összefutottam a fürdőben. Szótlan voltam, helyet foglaltam Louis és a szőke hajú srác mellett és vettem egy szelet pirítóst. Miután elfogyasztottam a reggelit, segítettem elpakolni.

- Ma a srácokkal elmegyünk bowlingozni. Van kedved velünk jönni? - vetette fel az ötletet a tesóm. Na jó, ezt  furcsa kimondani. Inkább maradjunk a Liamnél. De mégis mit gondol ez? Nem fogok csak úgy elmenni velük. Már az is nagy dolog, hogy eljöttem hozzájuk. Nem. Ma este nem mehetek el. Meg kell találnom az anyámat.
- Bocs, más programom van. - vágtam rá reflexből.
- Hogy rázd a popsid a szexuálisan kiéhezett idegen bácsikáknak? - tette fel gúnyosan a kérdést a fekete hajú srác, akit azt hiszem Zaynnek hívnak. Már éppen vissza akartam szólni neki amikor Liam a kezembe nyomott egy levelet.

Ez állt benne: 

"Hiába való a küzdelmed

Ne hidd, hogy

 az életnek szándéka van Veled

Mindig tudd, hogy

 Egyedül vagy

Hogy nem számíthatsz senkire, és

A szeretet is csak egy nagy átverés

Senki nem lesz büszke Rád, és

Hazugság, hogy

Érdemes élni

És soha nem lehetsz igazán boldog

Majd cserbenhagynak a barátaid

Becsaptak, amikor azt mondták, hogy

Minden fájdalom elmúlik egyszer

Vigasztaljon a tudat, hogy

Milliónyi ember a Földön

A sok szenvedés ellenére

Ugyan ebben hisz

A rosszat jóra változtatni

Nem tudod

Ne hidd, hogy 

A sorsot megfordítani 

A te feladatod"

Egyszerűen nem tudtam szóhoz jutni. Képtelen voltam felfogni ezt a szöveget.

- Hol szerezted? - néztem Liamre. 

- A házatokban volt, gondolom anyukád hagyta ott. - nem reagáltam semmit, csak döbbenten álltam egy helyben. Majd pár perccel elteltével csak megráztam a fejem és felmentem a szobámba. Az ágyamra feküdtem és a plafont bámulva gondolkoztam. Az agyam kattogott és milliónyi kérdés volt bennem. Miért írta ezt? Hová tűnt? Liam miért volt nálunk? Miért nem hagyta, hogy megtaláljam a levelet? Miért hozta el? Miért akar segíteni? Persze mind megválaszolatlan és most úgy érzem az is marad. Nem bírtam leállni, egyfolytában csak törtem a fejem. Felültem és a levelet beletettem a táskámba, hogy véletlenül se olvassa el valaki. Vagy talán már a haverjai tudnak erről az egészről? Képes lennék kinézni belőle, hogy elmondta nekik. De vajon megtette? Ahj, miért gondolkozok ennyit? Ki kéne kapcsolni az agyamat egy kicsit.

***

Több órán át keresztül voltam a szobámban. Igazából fel se tűnt a sok gondolat miatt. Újra az ágyon feküdtem és a plafont néztem. Csend volt. Csak a madarak halk, kellemes csiripelését lehetett hallani, amik nem voltak messze a szobám ablakától. Hirtelen az ajtó nyikorgására lettem figyelmes. Felkaptam a fejem és megláttam, hogy az ajtóm nyitva áll. Azt az ismerős test formát látom magam előtt. A göndör srác, a fürdőszobából. 

- Nem tudnál kopogni?! - förmedtem rá.

- Bocs csipkerózsika, de gondoltam megéheztél, ezért hoztam egy kis harapnivalót. - ekkor megláttam a kezében egy tányért, rajta két szendviccsel és egy pohár narancslével. 

- Kösz, de nem vagyok éhes. - igazából nem mondtam igazat, mert nagyon is éheztem, de nem akartam bevallani. 

- Biztos? - oda jött és az ágy szélére ült. 

- Biztos. - bólintottam, de a szendvicsek látványától a hasam hangos korgásba kezdett.

- Azt hiszem még is kéred. - egy mosolyt villantott felém, majd az ölembe tette a tányért. Miért lett hirtelen ilyen..törődékeny? Tegnap este egyáltalán nem ilyen volt. 

Amikor beleharaptam, hirtelen furcsa érzés tört rám. Aztán rájöttem. A szendvics.

- Mi van benne..? - már éreztem, hogy nehezebben lélegzem.

- Vaj, sonka, paradicsom, majonéz. Miért? - nézett rám értetlenül.

- Csessze meg.. - gyorsan az ölébe dobtam a tányért és a fürdőbe siettem. Ezt nem hiszem el! Majonézt etet velem, mikor allergiás vagyok rá?! Szerencsére mindig van nálam gyógyszer, ezért hamar rendbe jöttem. Kicsit dühös voltam rá, de végül rájöttem, hogy nem tudhatta. Kijöttem a fürdőből, ő ott állt és tekintete aggódást sugárzott. 

- Mi történt?

- Allergiás vagyok a majonézre. - egy kisebb mosolyt erőltettem az arcomra.

- Sajnálom én... - a hír hallatára, mintha kicsit lesápadt volna.

- Nem tudhattad. - vágtam a szavába. - De azt hiszem most lemegyek és csinálok egy szendvicset magamnak, majonéz nélkül. - mosolyogtam

- Rendben. - olyan furcsán nézett rám, majd a szobája felé indult. Nem nagyon hallottam mit mond, de mintha fejét ütötte volna a kezével és közben halkan magában motyogott volna. 

Nagyon furcsálltam a helyzetet. Tessék. Még egy hülye gondolat amin agyalhatok. Tegnap bunkózott velem, most meg szendvicset hoz? 

***

Csináltam magamnak két szendvicset, majd helyet foglaltam az asztalnál és megettem a kaját. Nagyin jól esett, hogy volt valami étel a gyomromban a reggeli óta. A faliórára pillantottam ami éppen akkor ütött 7 órát. Este hét óra lenne? Ennyire elment az idő? És a többiek? Itt hagytak volna csak úgy szó nélkül ezzel a furcsa fiúval? Gondoltam felkiabálok neki, hogy ő miért nem ment el a többiekkel, de rájöttem, hogy nem tudom a nevét. Úgy döntöttem, hogy felmegyek inkább a szobájához. Nagy levegőt vettem és bekopogtam.

- Te hogy-hogy nem mentél a többiekkel?

- Miért érdekel az téged?! - lökte a szavakat ridegen, mintha az előző srác a szobámban nem is ő lett volna.

- Én csak kérdeztem, nem kéne ilyen flegma köcsögnek lenned.. - háborodtam fel.

- Akkor nem rád tartozik. Kimennél? - a hangja meglágyult, de a szarkazmust nagyon is nyomatékosította.

- Tuskó! - sarkon fordultam, majd bevágtam a szobám ajtaját a hátam mögött. 

Most már végképp összezavarodtam. Mi történt az előző sráccal? Sokkal kedvesebb volt előtte, mint most. Elég furcsán kezdődnek itt a napjaim.
Kinyitottam a szobám ablakát és a mellette lévő íróasztalnál leültem. Elővettem a levelet és azt bámultam. Észre se vettem, hogy közben könnyeim végig folytak az arcomon. Gyorsan letöröltem őket és vettem egy nagyobb, mély lélegzetet.

***

Napokig a szobámban kuksoltam. Liam mindig hozott fel nekem ennivalót és innivalót. Sokszor alig nyúltam hozzá, de valamikor mindent megettem ami a tányéron volt. Aggódott értem, de megnyugtattam, hogy én csak egyszerűen ilyen vagyok, szükségem van az egyedüllétre. Hirtelen Louis jött be a szobámba. 

- Itt egyedül csak Liam képes kopogni?! - nézek rá mérgesen.

- Bocs, csak gondoltam szólok, hogy ma este bulit rendezünk. Vagyis inkább úgy mondom hogy másfél óra és itt lesznek a vendégek. Szóval én a helyedben elkezdenék készülődni. - mosolygott rám, majd kiment. Ez az! Egy buli! Ezzel legalább elfelejthetem a történteket, legalábbis egy kis időre biztosan. Észre se vettem, hogy Louis egy nagyobb dobozt hagyott az ágyamon. Kinyitottam és egy fekete selyemruha volt benne. Felvettem és választottam hozzá egy magassarkút. A fürdőbe mentem és begöndörítettem a hajamat, majd kisminkeltem magam. És még maradt negyed órám. Szuper! Lementem a többiekhez, persze a bunkó srác nem volt lent. Úgy látszik ő ilyen magányos farkas szerűség. Biztos nem szeret társaságban lenni. 

- Wow!

- Hűha! - kaptam a dicséreteket, mire csak egy mosollyal reagáltam. 

Csengettek és megérkeztek az első vendégek. Percről perce több ember jött be a házba. A zene hangosan szólt, és ahogy körülnéztem mindenkinek pia volt a kezében. Nem maradhatok ki a jó buliból, megfogtam egy üveget és beleittam. A vodka ahogy végigcsúszott a torkomon nagyon mart, de már úgy ahogy hozzászoktam. Egyre többet ittam és amikor már úgy éreztem, hogy teljesen ellazultam, a tömeg felé mentem és táncolni kezdtem. Az egyik srác megfogta a kezem, majd a fülembe súgott valamit. Először nem értettem mit akar, de végül rájöttem. Kimentünk az emeleti erkélyre és egy kis asztal köré ültünk. A fiú előkapott egy zacskó fehér port. Izgatott voltam egy kicsit, hiszen még nem csináltam ilyet, de hát elvégre azért mentem le a buliba, hogy felszabaduljak. Pillanatok alatt két csík termett az asztalon. Az egyikőjük felszívta, a másik srác csak rám várt. Ekkor kilépett a tuskó fiú és erősen maga mögé rántott. 

- Azt a szart most eltakarítod onnan, utána meg takarodhatsz is el innen! Még egyszer meg ne lássalak itt te seggfej! - kiabált az egyik srácra, akit minden bizonnyal ismert.

- Engedj el, ez fáj! - próbáltam kiszabadítani magam erős szorításából.

- Eszednél vagy?! - förmedt rám. Szemei sötétek voltak és látszott bennük a düh. - Rossz embert fogtál ki. - idegesség hallatszott a hangján.
- Ezt meg hogy érted? 

- Te még nem ismered ezt a srácot. És számodra vége a bulinak.

- Nem parancsolhatsz nekem! . -kiabáltam rá.
- Szerinted Liam örülne, ha megtudná, hogy a drágalátos hugicája drogozik?

- És mégis hogyan akadályoznád meg, hogy ne menjek vissza a buliba? - vált gúnyossá a hangom.
- Így. - egy gyors mozdulattal felkapott a vállára, majd egy szoba felé vitt. Az ajtót kulcsra zárta, s egy magas polcra tette, hogy véletlenül se érjem el.

~Chapter 4. - A titok

Sziasztok! Itt is lenne a következő fejezet! Sajnos az előzőhöz nem kaptunk sokat, de reménykedünk, hogy ehhez is lesz majd 2-3 komment. Mindenesetre ha tetszik iratkozzatok fel és kommenteljetek! 

Méri & Laura.xoxo

Az előző rész tartalmából:
- Várjunk csak. - eszembe jutott a két lány. - Te vagy Liam! - mutattam a fiúra.
- Emlékszel rám April? - kérdő tekintettel figyelt engem.
- Nem. Két lány letámadott nemrég. (...)
- És mégis ki vagy te, hogy a csajok féltékenyek arra amiért veled vagyok?
- Mert egy híres bandának vagyok tagja. (...)
- Nekem az a feladatom, hogy megvédjelek.
- Már megbocsáss, de miért lenne a te feladatod? - néztem rá kérdő tekintettel. Ekkor száját a fülemhez tartotta és belesuttogott. Nem akartam elhinni amit mondott. Percekig döbbenten álltam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy dühöngjek a hír hallatán.

***

- Nem! Ez képtelenség! - fogtam a fejem idegességembe.

- April, ez az igazság.
- Ne szólíts így! Már megváltoztattam a nevem!
- De ez az igazi neved. April Payne. És a testvérem vagy.
- Nem, nem vagyok a testvéred! Ezt csak kitaláltad! Nem hiszek neked! - kiabáltam rá. - És most ha megbocsátasz, mennem kell. - sietős léptekkel hazafelé vettem az irányt. Egy folytában az elmúlt pár percen gondolkoztam. Ő? Liam Payne? Ő lenne a testvérem?
Gyorsan hazamentem és az interneten utána néztem Liamnek. Igazat mondott. Ő is Payne, és tényleg egy híres bandának a tagja. Beszarás.
*Blood On The Leaves* Csörgött a telefonom. A főnököm hívott.
- Na mi az? Már is hiányzok mindenkinek? - nevettem cinikusan.
- Ro, vissza kéne jönnöd. Áll a bál és szükségünk van rád.
Kis gondolkozás után belementem. - Legyen, de csak egy feltétellel. Fizetés emelést kérek!
- Jó, jó. Megkapod, csak siess! - leraktam a telefont, majd elindultam vissza a clubba. Mikor odaértem megláttam, hogy sok részeges alak kiabált a táncosokkal és próbálták őket ingyen "megszerezni". A színpadra álltam és kezembe vettem a mikrofont.
- Hey! Hát így kell bánni a lányokkal? - ahogy megszólaltam csend lett és minden szem pár rám szegeződött. -Ez így nagyon nem tisztességes! Ezért most minden lányt árverezésre bocsátunk. Aki a legtöbb pénzt kínálja fel, azé lesz egy teljes estére az adott lány. - mosolyogtam, majd felhívtam a lányokat a színpadra. Mindenkit jó sok pénzért "eladtunk". Hátra mentem az öltözőbe, hogy átöltözzek és megcsináljam a sminkem.
- Szép volt, nem csalódtam benned édes. - simogatta meg a hátam James. - Látod? Mindig is tudtam, hogy itt te vagy a legjobb.
- Nem kell hízelegni. Csak a feladatomat teljesítettem. - miután kész lettem kimentem a szokásos helyemre és táncolni kezdtem a rúd körül.

***

Az agyam még mindig a Liamtől való információn kattogott. Próbáltam úgy tenni mintha semmi bajom nem lenne, de a szememben látszott még, ha a szám mosolygott is. Egyszer csak egy ismerős alak lépett be, de nem tudtam ki ő. Odaintett nekem, hogy menjek oda. Vonakodva, de végül odalépkedtem hozzá.
- Louis. - nyújtotta a kezét.
- Ro. - barátságosan elfogadtam a gesztusát.
- Meghívhatlak egy italra? - ajánlotta fel.
- Persze. - a pulthoz sétáltunk.
- Két whiskyt kérnék. - a pultra csúsztatott italt a kezembe vettem, majd nézegetni kezdtem a poharat.
- Mit szeretnél?
- Liamről szeretnék veled beszélni. - tért a lényegre kerítés nélkül.
- Nem! Nem fogunk Liamről beszélni! Fogtad?! - idegesen felálltam és elmentem onnan, de megfogta a csuklóm és visszahúzott. Testünk szinte teljesen egymáshoz simult, Louis pedig felém magasodott.
- Ne idegeskedj. - simította végig az arcom. - Liam csak aggódik érted. És az anyukádért.
- Ha annyira aggódna értünk már rég felkeresett volna! - ekkor a tudatomba hasított valami. Anya. Már napok óta nem láttam.
- Jézusom, anya! - ijedten kaptam a fejemhez és hátra, az öltöző felé kezdtem rohanni. Felkaptam a bőr kabátom és kirohantam. Louis egy kocsiban ülve várt.
 - Baj van? - kérdezte aggódóan.
- Nem tartozik rád!
- Hey, csak segíteni próbálok. - kiszállt a kocsiból. - Anyukáddal van valami?
- Hagyj békén! Mondtam már, nem tartozik rád, felfogtad?! - kiabálok rá idegesen. Érzem ahogy az arcom lángolni kezd és az egész bevörösödik. Hirtelen melegem lesz. Meglengetem a dzsekimet és elfordultam Louistól, mire egy ismerős arccal találtam szembe magam. Mindig felbukkan mindenhol? Ez már egyszerűen idegesítő.
- Baj van Ro? - nem szóltam semmit. Megdörzsöltem a szemem, majd visszamentem a bárba és kértem egy vodkát, hogy lenyugodhassak, majd levettem a kabátom és táncolni kezdtem. Muszáj volt levezetnem a feszültséget, és így legalább egy kicsit sikerült is. Behunytam a szemem és csak ráztam a csípőm a zene ritmusára. Egy kezet éreztem meg a derekamon. Az illető felé fordultam.
- Liam a kocsiban vár. Ma este nálunk alszol, félt téged. - meg sem várva a válaszomat, kifelé kezdett tolni és nem is ellenkeztem. Beültettek az autó hátsó ülésére Liam mellé, majd kb 15 perc múlva egy nagy házhoz értünk. Alig bírtam ki, hogy ne tátsam ki a számat a csodálattól, de nem tehettem meg, mert igen is haragudtam erre a két srácra.
- Megérkeztünk. - mondta Louis, majd körbe sétált a járgány körül és kinyitotta nekem az ajtót.
- Na, milyen? - kérdezi Liam.
- Nagy cucc. -vágom rá mire mindketten összenéztek és a fejüket rázták.
- Erre. - invitált a bejárat felé Louis.
A ház eszméletlen nagy volt és tiszta. Ami meglepett elvégre, ha két fiú itt lakik...
- Kit hoztatok haza? - jött elő egy szőke srác. Hárman vannak? Aztán megpillantottam még egy fiút. Négyen?
- Ő itt a kishúgom.
- Kicsi?! 18 vagyok! Gondolkozz mielőtt beszélsz. - förmedtem rá, majd beljebb mentem. - Hol van a mosdó? - néztem a mögöttem álló fiúkra.
- Fent az emeleten, balra a 2. ajtó. - igazított el Louis, majd elindultam felfelé. Felértem az emeletre és magamban mondtam, azt amit a srác. Megálltam az ajtó előtt, majd benyitottam.
- Nem tudnál kopogni?! - mondta mérgesen egy fiú akit éppen hogy egy vékony törölköző takart. Megfordult és rám nézett. - Bocs, csak azt hittem, hogy megint valamelyik hülye szórakozik.
Tehát öten vannak. Szólhattak volna a srácok, hogy valaki van éppen a fürdőben.
- Bo- bocsánat. - dadogtam, majd fülig vörösödve elfordultam és kirohantam az ajtón. Nem tudom miért jöttem zavarba, hiszen számtalan férfit láttam már felső nélkül, de most mégis olyan más.
Nem sokkal később kijött, s kaján vigyorral az arcán odasétált hozzám.
- Ha legközelebb kopogsz nem ér majd ilyen meglepetés, és nem fogsz zavarba jönni. - rám kacsintott, majd tovább állt. Hogy ez mekkora egy tuskó! Ha esetleg bezárta volna azt a kicseszett ajtót akkor nem történt volna mindez! Legszívesebben visszaszóltam volna neki, de nem ment, inkább lementem a többiekhez.
- Na megtaláltad a fürdőszobát? - állt fel Liam a kanapéról.
- Szólhattatok volna, hogy lakik itt veletek még egy tag aki éppen befejezte a zuhanyzást. - néztem rájuk morcosan. - Hol aludhatok?
- Gyere megmutatom a szobádat. - felkísért a harmadik emeletre. Eszméletlen nagy volt ez a ház, nem szoktam hozzá. - Itt is van. - mosolygott és kinyitotta az ajtót. Nagyra nyíltak a szemeim. Egy gyönyörű szoba tárult elém. - Akkor jó éjt, húgi. - mosolygott majd kiment és becsukta a szoba ajtaját.

~Chapter 3. - Ki az a Liam?

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy már nagyon régen nem hoztunk fejezetet! De most visszatértünk! És rettentően örülünk a 17 feliratkozónak! Köszönjük! <3

Reméljük, hogy továbbra is sok feliratkozót kapunk.:)

Méri & Laura.xo

Az előző rész tartalmából: 

- Ugyan már April, majdnem mindent tudok rólad. Anyukád hogy van? Már nincs depresszióban?
- Ne említsd meg anyámat! És mégis honnan tudod az igazi nevemet? Már rég megváltoztattam. Ki a franc vagy te, hogy ennyi mindent tudsz rólam? Egy nyomozó vagy? Talán kutakodsz utánam?
- Nyugi, majd mindent megtudsz idővel, de egyenlőre még nem mondhatom el. Sajnálom.
- Istenem, mondd már el! Mi a szarért nem tudsz kinyögni pár szót?! - csak egy pillanatra vetettem más felé a tekintetemet, mire visszanéztem, újból eltűnt.
- Mi a szar? Talán egy varázsló? - nevettem halkan. - Hihetetlen. - megráztam a fejem és bementem a házba.

***

Anya nem volt otthon, körbe néztem a házban, de sehol sem találtam.
- Vajon hol lehet? Mit csinálhat? Esetleg elrabolták? - tettem fel magamnak a kérdéseket. -Nem. Nem lehet, hogy valaki csak úgy elrabolta volna. - beletúrtam a hajamba, ettem valamit vacsorára és bedőltem az ágyba.

***

Másnap reggel a konyhából furcsa hangokat hallottam. Nesztelenül, lassan lépdeltem kifelé a szobámból.
Mire a konyhába értem elhalkult a csörgés és csend lett. Néma csend. Csak a légy zümmögését hallottam. Anyát kerestem, de még mindig nem volt otthon. Volt egy kevéske félretett pénzem, gondoltam elmegyek vásárolni. Felöltöztem és a piac felé vettem az irányt. Jobbnál jobb cuccokat láttam, amiket tudtam, hogy sosem vehetek meg. Az emberek engem néztek, bámultak. Mintha egy angyalt, ördögöt vagy esetleg szellemet láttak volna. Sugdolózni kezdtek és rám mutattak. Próbáltam nem rájuk figyelni, de egyszerűen nem ment. Kíváncsi voltam. Odamentem egy árushoz, hogy vegyek egy nyakláncot. Rám nézett és azt mondta egyiket se adja el nekem. Kérdőn néztem az öregasszonyra, de szótlanul leült a kinyithatós kis székecskéjére. Egy ideig még bámultam a nőt, aztán szótlanul tovább mentem.
Meguntam, hogy mindenki engem nézett és ha odamentem egy árushoz azt mondta, nekem nem adhat el semmit. Hazamentem és inkább átöltöztem, elkészültem, mivel este dolgozni kellett mennem.

***

Este semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy így táncoljak úgy táncoljak, ezt csináljam, azt csináljam.
-Édesem mi bajod van? Megint nagyon le vagy törve! Jobban is csinálhatnál mindent és több pénzt is kereshetnél!
-Én mindent beleadok érted? Nem kéne szekálnod folyton, de ha zavar akkor keress más táncost! - Förmedtem rá a főnökömre.
- Nem tudom mi van veled, de még soha nem voltál ilyen kezelhetetlen. - rázta a fejért.
- Akkor ezentúl nem lesz gondod velem, mert felmondok!
- De te vagy az este fény pontja, nem teheted ezt!
- Csak figyelj! - utat törve magamnak sietős léptekkel elhagytam a a szex mániás, részeges alakokkal töltött helyet.
Fogalmam se volt, hogy merre menjek. Nem akartam még hazamenni. Egyre többet gondoltam anyára:
-Vajon hol lehet? Mi történhetett vele? Szólnom kéne talán valakinek? Bezzeg ilyenkor nem jelenik csak úgy meg az a titokzatos fiú. - nevettem cinikusan. Nem nagyon izgatott ha valaki hallotta, hogy magamba beszélek, felőlem hülyének is nézhettek, de az a furcsa érzés sehogy se múlt el. Kíváncsi voltam. Kíváncsi, hogy mégis miért jelent csak úgy meg az a srác. Hogy anya hová tűnhetett el, és még millió kérdésem lett volna, amire nem tudtam a választ.
Gondolkodásomat két lány zavarta meg. Lerítt róluk, hogy gazdagabb családba tartoznak.
- Ide figyelj te kurva! - förmedt rám egyikőjük.
- Megbocsáss, de mit mondtál?!
- Jól hallottad, vagy talán süket vagy? - nevetett a másik.
- Mégis kinek hiszitek magatokat?! Csak vigyázzatok nehogy véletlenül megtépjem valamelyikőtöket.
- Nem félünk tőled. De te viszont félhetsz. Ugyanis ha nem szállsz le Liamről akkor nagy bajok lesznek édesem.
- Mégis ki az a Liam? - néztem rájuk felvont szemöldökkel.
- Tudod te azt! Na de inkább menj vissza rázni a seggedet, mert te csak arra vagy jó! - nevettek és sarkon fordultak.
Ledöbbenve álltam egy helyben. Fogalmam se volt, hogy ki az a srác akit említettek. Nem tudtam, hogy honnan vették azt hogy én ismerek egy ilyen nevű fiút.
- Drága, miért siettél el a bárból? - szólalt meg az egyik kocsiból egy hang. - Hazavigyelek?
- Van lábam, kösz. - elindultam, erre ő is beindította a kocsit és lassan jött utánam.
- Na, ne legyél morogva. Ha szórakoztatsz még pénzt is felkínálok neked. De ahhoz meg kell dolgoznod ma este. - nevetett mély hangon.
- Hagyja őt békén! És húzzon innen! - állt mellém valaki. A hangja olyan ismerős volt.
- Mit keresel itt? - néztem a srácra.
- Tudom én, hogy mikor van rám szükséged. - mosolygott.
- Egyedül is megtudnám oldani ezt a helyzetet.
- Aha, persze. - a férfi közben elhajtott, gondolom nem akarta hallgatni ahogy veszekszünk, vagy csak simán feladta.
- Várjunk csak. - eszembe jutott a két lány. - Te vagy Liam! - mutattam a fiúra.
- Emlékszel rám April? - kérdő tekintettel figyelt engem.
- Nem. Két lány letámadott nemrég és azt mondták, hogy szálljak le Liamről. És én csak veled találkozgatok mostanában. Ezért következtettem arra, hogy te vagy Ő.
- Á, értem. Igen, én vagyok Liam.
- Miért nem mondtad el? Nem lett volna egyszerűbb már a legelején közölnöd velem? És mégis ki vagy te, hogy a csajok féltékenyek arra amiért veled vagyok?
- Igazából azért féltékenyek, mert egy híres bandának vagyok az egyik tagja és nem szívlelik, ha egy lány van a közelemben.
- Jó, ez engem mégse érdekel. De világosíts már fel, hogy miért követsz engem!
- Mert védelemre van szükséged.
- Nem, nincs.
- De igen, van. És nekem az a feladatom, hogy megvédjelek.
- Már megbocsáss, de miért lenne az a te feladatod? - néztem rá kérdő tekintettel. Ekkor száját a fülemhez tartotta és belesuttogott. Nem akartam elhinni amit mondott. Percekig döbbenten álltam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy dühöngjek a hír hallatán.