Sziasztok! Egy egy One Direction fanfiction, aminek a főszereplői: Harry Styles, Liam Payne, Rosie Depth (April), Zayn Malik, Louis Tomlinson, és Niall Horan.
Reméljük tetszeni fog nektek és sokan olvassátok majd!
*FIGYELEM! A blog trágár szavakat és +18-as részeket is tartalmaz!*
Méri & Laura.xo

2014. április 18., péntek

~Chapter 3. - Ki az a Liam?

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy már nagyon régen nem hoztunk fejezetet! De most visszatértünk! És rettentően örülünk a 17 feliratkozónak! Köszönjük! <3
Reméljük, hogy továbbra is sok feliratkozót kapunk.:)

Méri & Laura.xo





Az előző rész tartalmából: 
- Ugyan már April, majdnem mindent tudok rólad. Anyukád hogy van? Már nincs depresszióban?
- Ne említsd meg anyámat! És mégis honnan tudod az igazi nevemet? Már rég megváltoztattam. Ki a franc vagy te, hogy ennyi mindent tudsz rólam? Egy nyomozó vagy? Talán kutakodsz utánam?
- Nyugi, majd mindent megtudsz idővel, de egyenlőre még nem mondhatom el. Sajnálom.
- Istenem, mondd már el! Mi a szarért nem tudsz kinyögni pár szót?! - csak egy pillanatra vetettem más felé a tekintetemet, mire visszanéztem, újból eltűnt.
- Mi a szar? Talán egy varázsló? - nevettem halkan. - Hihetetlen. - megráztam a fejem és bementem a házba.


***


Anya nem volt otthon, körbe néztem a házban, de sehol sem találtam.
- Vajon hol lehet? Mit csinálhat? Esetleg elrabolták? - tettem fel magamnak a kérdéseket. -Nem. Nem lehet, hogy valaki csak úgy elrabolta volna. - beletúrtam a hajamba, ettem valamit vacsorára és bedőltem az ágyba.

***

Másnap reggel a konyhából furcsa hangokat hallottam. Nesztelenül, lassan lépdeltem kifelé a szobámból.
Mire a konyhába értem elhalkult a csörgés és csend lett. Néma csend. Csak a légy zümmögését hallottam. Anyát kerestem, de még mindig nem volt otthon. Volt egy kevéske félretett pénzem, gondoltam elmegyek vásárolni. Felöltöztem és a piac felé vettem az irányt. Jobbnál jobb cuccokat láttam, amiket tudtam, hogy sosem vehetek meg. Az emberek engem néztek, bámultak. Mintha egy angyalt, ördögöt vagy esetleg szellemet láttak volna. Sugdolózni kezdtek és rám mutattak. Próbáltam nem rájuk figyelni, de egyszerűen nem ment. Kíváncsi voltam. Odamentem egy árushoz, hogy vegyek egy nyakláncot. Rám nézett és azt mondta egyiket se adja el nekem. Kérdőn néztem az öregasszonyra, de szótlanul leült a kinyithatós kis székecskéjére. Egy ideig még bámultam a nőt, aztán szótlanul tovább mentem.
Meguntam, hogy mindenki engem nézett és ha odamentem egy árushoz azt mondta, nekem nem adhat el semmit. Hazamentem és inkább átöltöztem, elkészültem, mivel este dolgozni kellett mennem.

***

Este semmi kedvem nem volt azt hallgatni, hogy így táncoljak úgy táncoljak, ezt csináljam, azt csináljam.
-Édesem mi bajod van? Megint nagyon le vagy törve! Jobban is csinálhatnál mindent és több pénzt is kereshetnél!
-Én mindent beleadok érted? Nem kéne szekálnod folyton, de ha zavar akkor keress más táncost! - Förmedtem rá a főnökömre.
- Nem tudom mi van veled, de még soha nem voltál ilyen kezelhetetlen. - rázta a fejért.
- Akkor ezentúl nem lesz gondod velem, mert felmondok!
- De te vagy az este fény pontja, nem teheted ezt!
- Csak figyelj! - utat törve magamnak sietős léptekkel elhagytam a a szex mániás, részeges alakokkal töltött helyet.
Fogalmam se volt, hogy merre menjek. Nem akartam még hazamenni. Egyre többet gondoltam anyára:
-Vajon hol lehet? Mi történhetett vele? Szólnom kéne talán valakinek? Bezzeg ilyenkor nem jelenik csak úgy meg az a titokzatos fiú. - nevettem cinikusan. Nem nagyon izgatott ha valaki hallotta, hogy magamba beszélek, felőlem hülyének is nézhettek, de az a furcsa érzés sehogy se múlt el. Kíváncsi voltam. Kíváncsi, hogy mégis miért jelent csak úgy meg az a srác. Hogy anya hová tűnhetett el, és még millió kérdésem lett volna, amire nem tudtam a választ.
Gondolkodásomat két lány zavarta meg. Lerítt róluk, hogy gazdagabb családba tartoznak.
- Ide figyelj te kurva! - förmedt rám egyikőjük.
- Megbocsáss, de mit mondtál?!
- Jól hallottad, vagy talán süket vagy? - nevetett a másik.
- Mégis kinek hiszitek magatokat?! Csak vigyázzatok nehogy véletlenül megtépjem valamelyikőtöket.
- Nem félünk tőled. De te viszont félhetsz. Ugyanis ha nem szállsz le Liamről akkor nagy bajok lesznek édesem.
- Mégis ki az a Liam? - néztem rájuk felvont szemöldökkel.
- Tudod te azt! Na de inkább menj vissza rázni a seggedet, mert te csak arra vagy jó! - nevettek és sarkon fordultak.
Ledöbbenve álltam egy helyben. Fogalmam se volt, hogy ki az a srác akit említettek. Nem tudtam, hogy honnan vették azt hogy én ismerek egy ilyen nevű fiút.
- Drága, miért siettél el a bárból? - szólalt meg az egyik kocsiból egy hang. - Hazavigyelek?
- Van lábam, kösz. - elindultam, erre ő is beindította a kocsit és lassan jött utánam.
- Na, ne legyél morogva. Ha szórakoztatsz még pénzt is felkínálok neked. De ahhoz meg kell dolgoznod ma este. - nevetett mély hangon.
- Hagyja őt békén! És húzzon innen! - állt mellém valaki. A hangja olyan ismerős volt.
- Mit keresel itt? - néztem a srácra.
- Tudom én, hogy mikor van rám szükséged. - mosolygott.
- Egyedül is megtudnám oldani ezt a helyzetet.
- Aha, persze. - a férfi közben elhajtott, gondolom nem akarta hallgatni ahogy veszekszünk, vagy csak simán feladta.
- Várjunk csak. - eszembe jutott a két lány. - Te vagy Liam! - mutattam a fiúra.
- Emlékszel rám April? - kérdő tekintettel figyelt engem.
- Nem. Két lány letámadott nemrég és azt mondták, hogy szálljak le Liamről. És én csak veled találkozgatok mostanában. Ezért következtettem arra, hogy te vagy Ő.
- Á, értem. Igen, én vagyok Liam.
- Miért nem mondtad el? Nem lett volna egyszerűbb már a legelején közölnöd velem? És mégis ki vagy te, hogy a csajok féltékenyek arra amiért veled vagyok?
- Igazából azért féltékenyek, mert egy híres bandának vagyok az egyik tagja és nem szívlelik, ha egy lány van a közelemben.
- Jó, ez engem mégse érdekel. De világosíts már fel, hogy miért követsz engem!
- Mert védelemre van szükséged.
- Nem, nincs.
- De igen, van. És nekem az a feladatom, hogy megvédjelek.
- Már megbocsáss, de miért lenne az a te feladatod? - néztem rá kérdő tekintettel. Ekkor száját a fülemhez tartotta és belesuttogott. Nem akartam elhinni amit mondott. Percekig döbbenten álltam. Nem tudtam, hogy sírjak vagy dühöngjek a hír hallatán.

2 megjegyzés: