~Chapter 1. - Visszaemlékezés

   Sziasztok! Hát itt is lenne az 1. fejezet. Tudjuk, sokat késtünk, de nyár van. Nem volt sok időnk a gépnél ülni. Remélem azért sok visszajelzést kapunk és tetszeni fog! A 2. fejezet 2 megjegyzéstől lesz olvasható! Iratkozzatok fel minél többen és hagyjatok magatok után komikat is!  

Méri & Laura.xx

- Ro öt perc és kezdesz! -Kiabált a főnököm az öltöző függönyön keresztül.
- Már is megyek! - Gyorsan felvettem egy szexi miniruhát és egy tűsarkút, majd a többi munkatársamhoz mentem.
- Te vagy a legjobb lányom a táncosok közül, mégis te késel a legtöbbet. - Jött oda a főnököm, James.
- De a show-t sosem késem le igaz? - Pont hogy, de most menj, mert nemsokára te jössz.
Megforgattam a szemem, majd kimentem és a rúdhoz sétáltam. A zene elindult és már ösztönösen a rúdhoz álltam, s könnyedén mozogtam rajta. A férfiak a nézőtérben nyál csorgatva nézték az előadást és várták mikor kerülnek le rólunk a ruhadarabok. Otthonosan mozogtam a rúdon, s tánc közben elmerültem a gondolataimban.

***

- Boldog tizennegyedik szülinapot kincsem. - Anya egy nagy puszit nyomott az arcomra. - Fújd el a gyertyákat.
- Apa megint dolgozik? - Kérdeztem csalódottan. - Igen, de, ha haza jön akkor majd ő is felköszönt. - Próbált vigasztalni, de a hangjából mégis aggodalom sugárzott.
Lehunytam két szemem, majd egy mély levegőt vettem, s elfújtam a gyertyákat. Anyám átnyújtotta az ajándékom, én széles mosollyal estem neki a nagy doboznak. Rögtön felcsillant a szemem mikor kinyitottam a dobozt, mert megkaptam azt amit szerettem volna. Odarohantam anyuhoz, s amilyen erősen csak tudtam megöleltem. Kacagás, s boldogság járta át a szobát, igen boldogok voltunk míg meg nem csörrent a telefon. Nem nagyon hallottam, hogy miről beszélnek, csak annyit hallottam, hogy anya sír, és könyörög. Lecsapta a telefon, s a konyhába sietett. Elővett egy üveg vodkát, majd elkezdte inni. Ekkor tudtam, hogy valami megváltozott.

***

Ábrándozásomat egy férfi kíváncsi keze zavarta meg.

- Hé, mit képzel, hogy csak úgy fogdos engem tánc közben?! - Förmedtem rá. Arrébb löktem, majd leszálltam a színpadról és a pulthoz mentem. - Egy mojitót lökj ide. - Szóltam lazán a pultosnak. Miközben vártam, egyfolytában csak visszatértek bennem az "emlékek".
- Most nem vagy jó passzban. Mi történt kislány? - Zavart meg Dave.
- Semmi, semmi. Csak nincs jó napom. Tudod, ma van a szülinapom, s a régi dolgok. - Értem. Hát akkor erre a körre a vendégem vagy. Boldog szülinapot kislány. - Köszi Dave. - Rámosolyogtam, majd meghúztam az italom.

***

Kicsit részegen indultam hazafelé. Teljesen ki voltam. A szülinapom megszokottan telt. A bárban dolgozok hajnalokig, majd mire hazaérek anyám depressziósan ül az ágyban, mozdulatlanul. Ijesztő látvány, de ő tehet mindenről. Mióta apa elment egyfolytában csak én dolgozok, Ő meg csak itthon ül, minden nap, minden órában, minden percben. Mozdulatlanul. Mintha már meghalt volna, de a szíve még dobog, s a levegőket is lassan, aprónként veszi. Az állkapcsom megfeszült, ahogy anyára gondoltam. Utáltam mindig Így látni, ahogy tehetetlenül ül. Nem tudom felfogni miért adta fel ennyire könnyen?! Miért kellet apa távozása után depresszióba esnie?! Egy csomó férfi van még a világon. Ki tudja, lehet, hogy ők még jobbak lennének, mint amilyen apa volt. Furcsa, mert mielőtt én megszülettem volna apám már akkor megcsalta anyát. Sőt két évvel a születésem előtt egy másik nőtől született egy fia is, de csak ennyit tudok a részletekről, mert anyám nem hajlandó többet elárulni.

***

Elég szerencsétlenül botorkáltam haza felé, de nem tudott nyugtatni az a gondolat, hogy követnek. Egy férfi jött utánam harminc lépésnyire. Nem tudtam eldönteni, hogy követ vagy csak haza felé megy. Hogy kiderítsem ezért kitérőket tettem, e a férfi követett. Már biztos voltam benne, hogy nem haza felé veszi az irányt ezért betértem egy sötét sikátorba, s ott gyorsítottam a lépteimet, hogy lerázzam.

- Hova olyan sietősen cica? - Gyorsított a tempóján a férfi is. A szívem már a torkomban dobogott szaladtam ahogy tudtam, de a sikátor végén beleütköztem egy fiúba.

- Kérlek segíts. - Kérleltem, s hamar leesett neki mire gondolok. Felsegített a földröl, majd védelmezően elém állt.

- Hagyd őt békén!

-Mert, ha nem mi lesz? - Incselkedés hallatszott a hangján.

-Ez. - Mondta a védelmezőm, majd az öklével belevert a férfi arcába. A zaklató meghátrált majd elmenekült, ettől megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

- Jól vagy? - Kérdezte aggódóan. - Igen köszönöm. - Hálálkodtam. - Szóra sem érdemes. - Ki vagy? - Kérdeztem, miközben szemeim végigpásztáztak a testén.